Tollaslabda: reménykeltő év végéhez közelít az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.29. 14:01
Címkék
Eseménytelennek semmiképp sem lehet nevezni a hazai tollaslabda-utánpótlás 2023-as évét; az MTLSZ főtitkárával, Joó Melindával tekintettünk vissza a legfontosabb pillanatokra.

Bár az idei évadnak még nincs vége, a korosztályos tollaslabdázók legfontosabb eseményeit már megrendezték 2023-ban. Az év elején népes – 2004-ben született – csapat lépett be a felnőttek közé, ezzel valamekkora űrt hagyva maga mögött az utánpótlásban, ugyanis a 2005-ösök között az említett „kirepülőknél” jóval kevesebb válogatott játékost találunk.

A fiatalabbak azonban több alkalommal is megvillantották a tudásukat, ráadásul az idősebbek között is: az U19-es korosztályban a 15-16 éves magyar játékosok a nemzetközi mezőnyben is számos szép eredményt értek el, és az év célversenyén, az U17-es Eb-n is helytálltak.

A Magyar Tollaslabda Szövetség főtitkárával, Joó Melindával tekintettünk vissza az elmúlt tizenegy hónapra.

Reménykeltő ez az év.

Tavaly, illetve a korábbi esztendőkben az utánpótlás-eseményeink viszonylag kis létszámmal zajlottak. Az utóbbi időszaknak viszont az egyik legfőbb tapasztalata, hogy sok új játékos és klub lépett be a versenyrendszerünkbe, ami reményre ad okot, hogy a folytatásban még inkább feltöltődnek a kategóriák. Az elsőfelcsillanást az idei diákolimpiára tenném, amelyen összesen körülbelül ezerkétszáz nevezettet köszönthettünk; szerencsére jól sikerült a viadal, és a folytatással kapcsolatban is bizakodunk, hiszen a Magyar Diáksport Szövetség anyagilag is támogatja majd a résztvevőket – mondja a sportvezető, aki kitér a legfontosabb idei versenyekre is. – Az év első felében megrendezett országos bajnokságok a létszám tekintetében közepesek voltak, ám a topversenyzőinknek kulcsfontosságú események; érdemes kiemelni Mesterházy Milánt, aki U17-ben és U19-ben is magyar bajnok lett, nemrég pedig a felnőttválogatottba is meghívást kapott.”

A magyar fiatalok többször is ünnepelhettek győztes meccs után az U17-es Eb-n Forrás: MTLSZ

Az év elején még kérdéses volt, hogy indulhat-e magyar csapat az U19-es világbajnokságon, ám az eseményt végül a fiataljaink nélkül rendezték meg.

„Az Egyesült Államokban a nyugati parton kapott helyet az idén a korosztályos vb, ami olyan anyagi kötelezettségekkel járt volna, amit nem tudtunk vállalni. Helyette viszont

igyekszünk minél több európai, könnyebben megközelíthető eseményre eljuttatni a válogatottat, amelyeken szép sikereket érnek el az U19-es mezőnyhöz képest fiatal indulóink.

Ezekkel a jövő évi Európa-bajnokságra is gyűjtögetik a ranglistapontokat, ami sokat számít majd a kezdésnél.”

(Kiemelt képünkön: Mesterházy Milán párostársával, Szabó Zsófival az U19-es ob-n Forrás: MTLSZ)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
1 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik