Kézi: a leány-szuperrangadókon 1–1 lett a NEKA–Győr párharc

2018.03.07. 17:16
Címkék
Megosztozott a győzelmeken a NEKA és az ETO a leány utánpótlás kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjának kettős rangadóján. Az ifjúságiak mérkőzését a győriek, a serdülők presztízscsatáját a balatonbogláriak nyerték.

B. V. – utanpotlassport.huSzuperrangadókat hozott az utánpótlás leány kézilabda-bajnokság újabb játéknapja. Ráadásul egymás után kettőt. A liga Nyugati csoportjának két nagyágyúja, a NEKA és a Győri ETO az ifjúsági és a serdülő korosztályban is összecsapott Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia sportcsarnokában.B. V. – utanpotlassport.huSzuperrangadókat hozott az utánpótlás leány kézilabda-bajnokság újabb játéknapja. Ráadásul egymás után kettőt. A liga Nyugati csoportjának két nagyágyúja, a NEKA és a Győri ETO az ifjúsági és a serdülő korosztályban is összecsapott Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia sportcsarnokában.

A fiatalabbak mérkőzésével startolt a délutáni kézilabdaprogram. Az első tíz perce kiegyenlített volt, kevés góllal. Aztán a vendég győriek nagy rohamot indítottak, s kilenc perc alatt öttel elhúztak, miközben gólt sem kaptak. A félidő végére aztán visszajött a mérkőzésbe a NEKA, s ifj. Kiss Szilárd együttese bizakodva várhatta a folytatást.

A győriek (zöldben) az ifik között megállították a balatonbogláriakat Fotó: Tompos Gábor/NEKA
A győriek (zöldben) az ifik között megállították a balatonbogláriakat Fotó: Tompos Gábor/NEKA

A győriek (zöldben) az ifik között megállították a balatonbogláriakat  •  Fotó: Tompos Gábor/NEKA

A második játékrészben már inkább a bogláriak akarata érvényesült, az első percek után átvették a vezetést, s nem is engedték ki a kezükből. A 40. percben már megnyugtató helyzetben voltak, hiszen öt góllal is vezettek, onnan már csak szépíteni tudott a Győr, végül 25–22-re nyert a NEKA.

Ez után jött csak a „nagyok” csatája. Villámrajtot vett a hazai együttes, tíz perc után magabiztosan, 7–2-re vezetett. Ekkor talán kevesen gondolták, hogy öt perccel később egyenlítenek a győriek. De Róth Kálmán csapata nemhogy egalizált, hanem a szünetig hátralévő negyedórában előnybe is került, s 17–14-es előnyben kezdhette a szünetet.

A második félidő elején ismét a Nemzeti Kézilabda Akadémia együttesének ment jobban, újra előnybe került Bohus Bea együttese, de az ETO – ahogyan az első játékrészben is – újra rákapcsolt, s végül három góllal, 32–29-re megnyerte az összecsapást.

Az ifik között a Nyugati csoportban így kétpontos előnyre tettek szert a győriek a legnagyobb vetélytárssal szemben, míg a serdülők mezőnyében a NEKA elvette ellenfele veretlenségét, amely immár csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezet.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
13 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
35 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
47 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
57 perce

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik