Foci: Muszbek Mihály ellenzi a fiatalszabály eltörlését

Vágólapra másolva!
2018.03.09. 17:57
Címkék
„Két lehetséges irányba mozdulhat el az MLSZ utánpótlás-ügyben. Vagy segíti a fiatalok külföldre szerződését, vagy itthon ad nekik lehetőséget” ‒mondta dr. Muszbek Mihály a Sport TV Mai Helyzet című műsorában. A sportközgazdász a fiatalszabály megszüntetésével kapcsolatban adott nyilatkozatában kiemelte, hatalmas hiba lenne az előírás eltörlése.

Bognár Domokos ‒ utanpotlassport.huDr. Muszbek Mihály sportközgazdász, aki korábban ligaelnök is volt, élesen ellenzi a fiatalszabály eltörlését, amellyel kapcsolatban komoly kételyek merültek fel az utóbbi időben. A szövetség részéről Bánki Erik elnökségi tag a fiatalszabály megszüntetését lebegtette meg hét közben, míg Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint át kell alakítani az utánpótlás finanszírozását.Bognár Domokos ‒ utanpotlassport.huDr. Muszbek Mihály sportközgazdász, aki korábban ligaelnök is volt, élesen ellenzi a fiatalszabály eltörlését, amellyel kapcsolatban komoly kételyek merültek fel az utóbbi időben. A szövetség részéről Bánki Erik elnökségi tag a fiatalszabály megszüntetését lebegtette meg hét közben, míg Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint át kell alakítani az utánpótlás finanszírozását.

Muszbek Mihály nem ért egyet a fiatalszabály eltörlésével forrás: m4sport.hu
Muszbek Mihály nem ért egyet a fiatalszabály eltörlésével forrás: m4sport.hu

Muszbek Mihály nem ért egyet a fiatalszabály eltörlésével forrás: m4sport.hu

Muszbek szerint a probléma egyértelműen jelzi, hogy valami nem működik a magyar utánpótlás-nevelésben. Míg a szomszéd horvátok 20-22 éves játékosait 5 éves átlagban 10 millió euróért adják el külföldre, addig ez a szám a magyarok esetében 600-700 ezer euró. Hiába kezdődött el a kétezres évek elejétől az akadémiai szintű képzés, a húsz magyar akkreditált intézmény közül egyik sem tud tartósan minőségi játékosokat eladni Európa többi országába.

Éppen ezért fontos a fiatalszabály, mert ha nincs hova eladni őket, akkor itthon kéne lehetőséget kapniuk ‒ véli Muszbek. Igaz, hogy a magyar bajnokság sportgazdasági súlya elenyésző, de hol fognak játszani a fiatalok, ha nem tudnak elkerülni nyugati klubba? Jöhetnének az ugyan kevés vonzerővel rendelkező, de játéklehetőséget biztosító hazai bajnokságba.

A hazai piac mindenképpen kell ezeknek a futballistáknak. A labdarúgásba áramló pénzek több mint fele közpénz, de nem azzal van a baj, hogy a közpénz jelen van, hanem az, ha felborítja az egyensúlyt, ahogy például Felcsúton történik. Muszbek szerint ettől függetlenül a klubok bevétele nem csökkenne a szabályzás megszűnésével.

Mindez azt is jelentené, hogy a válogatott sem tud honnan meríteni, márpedig a magyar futballnak ez lenne az egyetlen kitörési pontja, mert klubszinten sokkal jobban le vagyunk maradva az elittől.

A szövetség tehát komoly választás előtt áll, a tét az utánpótlás jövője. Ha ezt fontosnak tartják, akkor vagy a külföldre szerződést segítik, vagy itthon adnak lehetőséget a fiataloknak.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon

Legfrissebb hírek

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2 perce

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
10 perce

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
30 perce

NBA: sorozatban másodszor kapott ki a címvédő OKC

Amerikai sportok
1 órája

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
1 órája

Téli olimpia: Büki Ádámért és Kónya Ádámért is szoríthatunk sífutásban – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik