Foci: az U18-as válogatott felkészülési mérkőzésen ikszelt a grúzokkal

Vágólapra másolva!
2018.03.07. 16:48
Címkék
Férfi U18-as válogatottunk a grúzokkal mérkőzött Telkiben, és bár jobban játszott, be kellett érnie a döntetlennel. A tavalyi, U17-es sikergeneráció az őszi Eb-selejtezőkre készül: a kontinensviadalon hatodik helyezett csapat magja megmaradt, de újabb játékosok bizonyíthatják rátermettségüket.

UP-info – utanpotlassport.huKi ne emlékezne a tavaly májusi U17-es Európa-bajnokságra, ahol remekelt válogatottunk: megnyerte a csoportját, és nem sok hiányzott a világbajnoki részvétel kiharcolásához sem. A 2000-es évjáratnak az idén nem rendeznek rangos tornát, ősszel azonban már az U19-es Eb-selejtezők várnak a csapatra.UP-info – utanpotlassport.huKi ne emlékezne a tavaly májusi U17-es Európa-bajnokságra, ahol remekelt válogatottunk: megnyerte a csoportját, és nem sok hiányzott a világbajnoki részvétel kiharcolásához sem. A 2000-es évjáratnak az idén nem rendeznek rangos tornát, ősszel azonban már az U19-es Eb-selejtezők várnak a csapatra.

A mezőnyfölény ellenére be kellett érnie a döntetlennel U18-as válogatottunknak Forrás: mlsz.hu
A mezőnyfölény ellenére be kellett érnie a döntetlennel U18-as válogatottunknak Forrás: mlsz.hu

A mezőnyfölény ellenére be kellett érnie a döntetlennel U18-as válogatottunknak  •  Forrás: mlsz.hu

A most még U18-as válogatott néven futó együttes a februári portugáliai vendégszereplést követően Telkiben készül, és kétszer méri össze erejét a grúzokkal. Az első mérkőzésen végig fölényben futballozott, és Gréczi Márton révén már az 5. percben veszélyeztetett. A vendégek kapusa Bokros Szilárd próbálkozása után is nagyot hárított, a 36. percben azonban góllá érett a mezőnyfölény: Gréczi készítette le a labdát Szendrei Norbertnek, aki 15 méterről, védhetetlenül lőtt a kapuba.

A grúzoknak nem volt sok lehetőségük, viszont hatékonyan futballoztak: a 43. percben látványos góllal egyenlítettek, támadójuk a jobbról érkező labdát félfordulatból, kapásból bombázta a felső sarokba. A második félidőben is a magyar válogatott játszott jobban, rendre sikerült a grúzok védelme mögé kerülni a széleken, de a helyzetek kimaradtak, így be kellett érni a döntetlennel.

„Az eredmény miatt csalódott vagyok, mert hiába uraltuk végig a mérkőzést, és voltak meg a helyzeteink, nem tudtuk megnyerni a találkozót. A játékosoknak meg kell tanulniuk, hogy ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, jobban kell koncentrálniuk a befejezésekre. Akkor lesz igazán jó a csapatunk, ha a helyzeteket gólokra tudjuk váltani, és megnyerjük az ehhez hasonló mérkőzéseket”−mondta Németh Antal szövetségi edző a lefújás után a szövetség honlapjának.

A két csapat csütörtökön 11 órától ismét megmérkőzik Telkiben.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
6 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
13 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
30 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
36 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik