Birkózás: minőségi ugrásra készül a kadét szabadfogás

Vágólapra másolva!
2018.02.03. 11:34
Címkék
„Nagyon sok tehetség van köztük. Mindenféleképpen jó szereplést várok nyáron. Erre minden esély megvan, hiszen az utolsóévesek között jónéhányan kiemelkednek a mezőnyből” - vélekedik az idei világversenyekhez párosított várakozásokról Tóth Gábor, a kadét szabadfogású fiúk szövetségi kapitánya. Írásunkból az is kiderül, mi változott meg a birkózás válogatási rendszerében.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huA budapesti Körcsarnokban rendezték meg 2018 első birkózó kadét szabadfogású minősítési viadalát, amely egyben válogató is nyári világversenyeken való indulási jogért.Krasznai Bence –utanpotlassport.huA budapesti Körcsarnokban rendezték meg 2018 első birkózó kadét szabadfogású minősítési viadalát, amely egyben válogató is nyári világversenyeken való indulási jogért.

A sportágban új válogatási rendszert vezettek be, hiszen eddig minden évben három válogatóversenyen dőlt el, kik lesznek a korosztályos válogatottak. Idén ez másfajta szisztémára épül: az országos bajnokság mellett két minősítési versenyen kell bizonyítani.

Budai-Kovács Marcell idén is szeretne a legjobbak között végezni, a fotón a csepeli mesterével, Bánkuti Zsolttal Forrás: MBSZ
Budai-Kovács Marcell idén is szeretne a legjobbak között végezni, a fotón a csepeli mesterével, Bánkuti Zsolttal Forrás: MBSZ

Budai-Kovács Marcell idén is szeretne a legjobbak között végezni, a fotón a csepeli mesterével, Bánkuti Zsolttal  •  Forrás: MBSZ

„Szép számmal gyűltek egybe, közel száznegyvenen, az év első kadétversenyén, ami nem meglepő, hiszen ilyenkor az utolsó éves serdülők is szerencsét próbálnak az idősebb mezőnyben. Rengeteg pozitív dolgot láttam, de néhány csalódást is megéltem. Nagy meglepetés a hatvanöt és a hetvenegy kilósok között született, ahol Horváth Gyula és Mezei Dominik tudott felülmúlni olyan versenyzőket, akik tavaly már korosztályos válogatottak voltak”– mondja Tóth Gábor, a szabadfogású kadétválogatott szövetségi kapitánya. Versenyző pályafutása során, a fogásnem egyik legkiválóbb magyar művelőjeként nyert vb-bronzot és négyszeres Eb-ezüstérmes volt.

Arra is kitért, hogy több olyan versenyző volt, aki játszi könnyedséggel dobta fel magát a dobogó legfelső fokára. Név szerint: a kadét vb- és Eb-bronzérmes Budai-Kovács Marcell az 55 kilogrammban (merthogy 2016-hoz képest egyszerre két súlycsoporttal lépett feljebb), Korcsog Milán a 80 és Ubornyák Csaba, a 110 kilósok között.

Arról, hogy milyen eredmény várható a szabadfogású fiúktól a világversenyeken, így vélekedik a mester:

„Nagyon sok tehetség van köztük. Mindenféleképpen jó szereplést várok nyáron. Erre minden esély megvan, hiszen az utolsó évesek között jó néhányan kiemelkednek a mezőnyből. Három-négy érem lenne az álom, azonban a tényleges realitás az egy.”

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik