Karate: kilenc korosztályos érem a horvát GP-ről

Vágólapra másolva!
2018.01.17. 21:10
Címkék
Biztatóan kezdték a 2018-as esztendőt a korosztályos magyar karatékák: kilenc érmet szereztek az idei első jelentősebb nemzetközi viadalon, Szamoborban. A Zágrábhoz közeli kisvárosban rendezett versenyen a fiataljaink közül ketten állhattak fel a dobogó tetejére, s a leltárt négy ezüst és három bronz tette teljessé.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Kilenc érem került magyar tulajdonba a Grand Prix Croatia elnevezésű, évnyitó karatés rendezvényen, Szamoborban. s a horvátországi szereplést önmagában minősíti, hogy küzdelemben több mint ezerkétszázan, a formagyakorlatban pedig mintegy félezren indultak, tehát nem voltak konkurencia híján a magyar szereplők.Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Kilenc érem került magyar tulajdonba a Grand Prix Croatia elnevezésű, évnyitó karatés rendezvényen, Szamoborban. s a horvátországi szereplést önmagában minősíti, hogy küzdelemben több mint ezerkétszázan, a formagyakorlatban pedig mintegy félezren indultak, tehát nem voltak konkurencia híján a magyar szereplők.

Sterck Laura nyert az U21-ben, a felnőtteknél pedig másodikként zárt formagyakorlatával a horvát GP-n Forrás: flickr.com
Sterck Laura nyert az U21-ben, a felnőtteknél pedig másodikként zárt formagyakorlatával a horvát GP-n Forrás: flickr.com

Sterck Laura nyert az U21-ben, a felnőtteknél pedig másodikként zárt formagyakorlatával a horvát GP-n  •  Forrás: flickr.com

Közülük is kiemelendő az idehaza 2017 női legjobbjának megválasztott Sterck Laura, aki a GP-n a felnőttek mezőnyében is döntőzött – ott végül a második helyet szerezte meg –, az U21-esek között pedig mindenkit maga mögé utasított katában, vagyis formagyakorlatban.

Első lett az a Tamás Ferdinánd is, aki küzdelemben az őszi korosztályos világbajnokságon bronzérmes volt, most pedig megnyerte a 21 éven aluliak 67 kg-os súlycsoportjának küzdelmeit.

Az U21-ben végzett másodikként a 68 kilós Czagány Dóra is, míg a junioroknál 76 kilogrammban érdemelt ki ezüstérmet Kapdebo Botond. Utóbbi korosztályban, a fiúk 68 kg-os kategóriájában Nguyen An kumitéban, vagyis küzdelemben lett harmadik, s nem maradtunk híján az egyéni sikereknek a még fiatalabbaknál sem. Jelesül a kadétek versenyén három, egyformán dobogót érő teljesítményre figyelhettünk fel: Ilankovic Aleksandra (54 kg) másodikként, Bilisics Milán (+70 kg) és Bihary Boglárka (47 kg) pedig harmadikként zárt küzdelmi kategóriájában.

A csapatküzdelmekben is volt minek örülni: katában a juniorkorú fiúk között a Vasas klubalakulata ezüstérmet érő gyakorlattal jeleskedett.

Egyéb korosztályos hírek KARATÉBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
5 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
6 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik