Zárásként négy érem

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.07.18. 22:03
Címkék
A lisszaboni ifjúsági úszó Európa-bajnokság záró napján két második és két harmadik helyet szerzett a magyar csapat, ezzel összesítésben kilenc éremmel (két arany, négy ezüst és három bronz) térhet majd haza Güttler Károly korosztályos válogatottja.
A vasárnapi döntőkben Molnár Ákos 200 méter mellen, míg Jakabos Zsuzsanna 200 méter vegyesen csapott másodikként célba – ezzel az utóbbi versenyző lett a honi team legeredményesebb tagja –, míg a másik két medáliáról Hosszú Katinka (200 m gyors) és Verrasztó Evelyn (200 m hát) gondoskodott. Ezen kívül két hetedik hely is jutott a mieinknek Horváth Zoltán és Mutina Ágnes jóvoltából, míg Urbán Katalint kizárták a 100 méter pillangó fináléjából.
"A mai napon igazi éremesőben volt részünk, csupán arany nem született. Jakabos ugyan közel állt hozzá, de az utolsó napra, a korábbi nagy küzdelmekben picit elfáradt. A száz mell után már nem számított meglepetésnek Molnár újabb ezüstje sem, amit ráadásul óriási egyéni csúccsal ért el. Hosszú is nagyot lépett előre kétszáz gyorson, hiszen rendkívül erős mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet és ugyanez vonatkozik Verrasztóra is, aki eddigi legjobbját úszta. A két lány egyébként ugyanezekben a számokban úszik majd az olimpián, ám ott, a felnőttek között természetesen már nem lesznek ilyen esélyeik. Jakabos viszont akár döntős is lehet Athénban 400 vegyesen a mostani idejével. Összességében nagyon elégedett vagyok a kilenc éremmel, köszönöm a csapatnak" – mondta Güttler Károly, ifjúsági szövetségi kapitány.

IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, LISZSZABON.
Fiúk. 200 m mell. Eb: Grigorij Falko (Oroszország) 2:13.08, 2. Molnár Ákos (Magyarország, egy: Jövő SC, e: Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs, Fehérvári Balázs) 2.15.53, 3. Gy. Krivasejev (Oroszország) 2:16.36, …7. Horváth Zoltán (Magyarország) 2:19.18.Lányok. 200 m gyors. Eb: Sara Isakovic (Szlovénia) 1:59.85, 2. D. Parsina (Oroszország) 2:01.03, 3. Hosszú Katinka (Magyarország, egy: Baja, e: Pass Ferenc) 2:02.30, …7. Mutina Ágnes (Magyarország) 2:05.32. 200 m hét. Eb: Stephanie Proud (Nagy-Britannia) 2:11.85, 2. S. Bumi (Görögország) 2:14.82, 3. Verrasztó Evelyn (Magyarország, egy: Jövő SC, e: Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs) 2:14.93. 100 m pillangó. Eb: Marija Bulahova (Oroszország) 59.98, 2. C. Giacchetti (Olaszország) 1:00.30, 3. E. Nilsson (Svédország) 1:01.48, …Urbán Katalin (Magyarország) – kizárva. 200 m vegyes. Eb: Anja Klinar (Szlovénia) 2:16.10, 2. Jakabos Zsuzsanna (Magyarország, egy: ANK Pécs, e: Anatolij Petrov) 2:17.81, 3. M. Rodigina (Oroszország) 2:18.10
Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
3 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
10 perce

Másodszor is egyenlített a Paks Felcsúton

Labdarúgó NB I
22 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
23 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyes úszásban

Úszás
27 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
37 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
49 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
1 órája