Világcsúcsok a végére

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.07.18. 22:51
Címkék
Egyetlen magyar résztvevője volt vasárnap Grossetóban a 10. junior-világbajnokság utolsó napjának. A diszkoszvetés döntőjében Kürthy Lajos lépett pályára. A még jövőre is ebben a korosztályban induló atléta 45.47 méteres dobással kezdett, amivel a tizedik helyen állt. Másodszorra 49.90 méterre javított, ám nem lépett előre, harmadik kísérlete 52.15 méteres volt, és bármilyen furcsa, visszaesett a 12. helyre, amivel befejezte a versenyt.
Vasárnap tíz döntőt rendeztek, és a nézők a verseny végére kívülről tudták az amerikai himnuszt, amely ezen a napon ötször hangzott el. Ráadásul a négy váltóból háromban, férfi 4x100-on és 4x400 méteren és női 4x400 méteren a tengerentúliak juniorvilágcsúccsal győztek. A világbajnokság során az Egyesült Államok szerezte a legtöbb érmet, tizenkilencet, ebből 13 volt az arany. A legtöbb pontot (167) azonban az oroszok gyűjtötték, egy ponttal előzték meg az amerikaiakat.
Magyar atléta Grossetóban nem állhatott fel a dobogóra, fiataljaink szereplése mégis sikeresnek számít. Négyen szereztek pontot – ezzel az országok versenyében a 29. helyre kerültünk –, nyolcan jutottak a döntőbe, és hatan javították meg az egyéni csúcsokat. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Jamaicát megelőzve, országos csúccsal vb-döntős a magyar 4x400-as férfiváltó!

Atlétika
18 perce

A betegséghullám visszavetette a DAC-ot, Szánthó Regő gólpasszával száguld a Zsolna

Minden más foci
20 perce

Rg ob: Lovász Luca Flóra az összetett győztes

Egyéb egyéni
27 perce

Hatodszor vb-szereplő a magyar női kosárlabda-válogatott – a selejtező legjobb pillanatai képeken

Képes Sport
44 perce

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
48 perce

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamarosan itt a 32 csapatos NBA – így érkezhetne két új franchise a ligába

Amerikai sportok
1 órája

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik