Farkas és Ott is pontszerző

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.07.17. 23:43
Címkék
Fantasztikusan futott 3000 méter akadályon Ott Balázs a 10. junior-világbajnokságon Grossetóban, és ezzel cáfolta a tételt, hogy nekünk, magyaroknak és általában a fehér futóknak nincs sok keresnivalójuk az afrikaiak uralta számokban.
Fiatal reménységünk már az előfutamban remekül versenyzett, egyéni csúcsát több mint tizennégy másodperccel megjavítva (8:52.36) bekerült a döntőbe, amelyben ismét parádésan szerepelt. Bár a vezető kenyai és katari párosokkal nem tudta tartani a lépést, bátran futott, megközelítette szerdai eredményét (8:52.49), és mint a legjobb fehér és a legjobb európai nyolcadik lett. Ezzel a kalapácsvető Németh Kristóf (4.) és Nickl Vanda (5.) után harmadikként szerzett pontot a magyar csapatból.A negyedik pontszerző Farkas Györgyi lett, aki hétpróbában folytatta a versenyt. Ezt a napot is jól kezdte, távolugrásban kísérletről kísérletre javított, végül 578 centimétert ért el. Gerelyben 40.84 métert dobott, így a 800 méter előtt 4674 ponttal a kilencedik helyen állt. Előtte a mezőny rendkívül sűrű volt, a hatodik helyezettől csupán 38 pont választotta el. Gondot csak az jelentett, hogy kilencedik lévén nem került egy futamba a vezető nyol-cassal. Farkas így is kitett magáért, eddigi legjobbjánál lényegesen gyorsabban tette meg a kétkörös távot (2:16.22), egyéni csúcsát megjavítva 5550 ponttal hetedik lett.A napnak még egy magyar vonatkozású híre volt. A rúdugrásban győztes orosz Dmitrij Sztarodubcsev megpróbálta beállítani Bagyula István 1988 óta fennálló 565 centiméteres junior-világbajnoki rekordját, de nem járt sikerrel. ---- 1 ---- F
Legfrissebb hírek

Jamaicát megelőzve, országos csúccsal vb-döntős a magyar 4x400-as férfiváltó!

Atlétika
18 perce

A betegséghullám visszavetette a DAC-ot, Szánthó Regő gólpasszával száguld a Zsolna

Minden más foci
20 perce

Rg ob: Lovász Luca Flóra az összetett győztes

Egyéb egyéni
27 perce

Hatodszor vb-szereplő a magyar női kosárlabda-válogatott – a selejtező legjobb pillanatai képeken

Képes Sport
44 perce

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
48 perce

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamarosan itt a 32 csapatos NBA – így érkezhetne két új franchise a ligába

Amerikai sportok
1 órája

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik