Úszás: „Több ország és város is szóba került” – Gyurta a vizes világszövetség Budapestre költözéséről
Mint arról beszámoltunk, Budapestre költözik a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (WA) központja a svájci Lausanne-ból, amennyiben az erről szóló megállapodást a szervezet kongresszusa is jóváhagyja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, utazó nagykövet a Nemzeti Sportnak megvilágította a történet hátterét is.
![]() |
„Több ország és város is szóba került” (Fotó: Árvai Károly) |
Szijjártó Péter: Budapestre költözik a WA központja |
„Huszain al-Muszallam megválasztása óta érezhető volt, hogy néhány téren változtatásokat szeretne, az egyik ilyen a szövetség nevének és logójának megváltoztatása volt, de a székhelyváltás is folyamatosan napirendben volt és van – mondta Gyurta Dániel. – Több ország és város is szóba került, mindegyiket személyesen bejárta, végül pedig azt a döntést hozta, hogy a vizes sportokat tömörítő szövetséget Budapestre szeretné költöztetni. Pénteken délelőtt Huszain al-Muszallam és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter aláírta azt a stratégiai szándéknyilatkozatot, amely azt tanúsítja, hogy nyitottak vagyunk a tárgyalások megkezdésére és arra, hogy a nemzetközi szövetség Budapestre tegye át a székhelyét. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez még nem a költözéssel kapcsolatos hivatalos szerződéskötés, hiszen a tényleges székhelyváltáshoz a nemzetközi szövetség kongresszusának döntésére van szükség – minderre Fukuokában, a vizes világbajnokság helyszínén kerül sor július 25-én. Kedvező döntés esetén október környékén akár meg is történhet a költözés, és természetesen ebben az esetben magyar tisztségviselőkkel és munkavállalókkal kíván együtt dolgozni majd a nemzetközi szervezet.”