Úszás: Hosszú Katinka edzői csapata magyar szakemberrel bővül

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 09:54
null
Hosszú Katinka igényt tart Nagy József munkájára, s hogy az edző kiváló szakember, azt mutatja a bajnok fejlődése mellúszásban (Fotó: Derencsényi István)
Egy ideje együtt dolgozik Hosszú Katinka és Nagy József edző, az együttműködés hivatalos formát is kap: a szövetség és a szakember szerződik egymással.

 

Hosszú Katinka november végén döntött úgy, hogy nem tart igényt Petrov Árpád munkájára – az elválás kapcsán az olimpiai bajnok így fogalmazott: „Én leszek az edző, ami azt jelenti, hogy vállalok minden felelősséget. Az edzéstervet régóta magamnak írom, tudom, milyen felkészülésre van szükségem.”

Hogy ez pontosan mit takar, azóta találgatások tárgyát képezi. Leginkább azért, mert az úszás nem az a sportág, amelyet edző nélkül űzhet bárki is, itt kell az iránymutatás, urambocsá' a szigor a partról, ami akkora klasszis esetében is igaz, mint Hosszú.

Már Petrov elbocsátásakor is megírtuk, hogy Hosszú edzői csapatát egy holland szakember és hazai szárazföldi tréner, két gyógytornász és egy masszőr alkotja – valamint az olimpiai bajnok felkészítését segíti alkalmanként Nagy József edző is.

Most utóbbi kapcsolat kezd erősödni, bár a kiváló tréner eddigi közreműködését világosan mutatta a decemberi rövid pályás országos bajnokság 200 méteres mellúszódöntője, amelyet Hosszú 2:20.63-as országos csúccsal nyert meg.

„Igaz: a Magyar Úszószövetség szerződést fog kötni Nagy Józseffel – erősítette meg értesülésünket Wladár Sándor elnök. – Már két évvel ezelőtt is azt mondtam, hogy a magyar úszósportnak szüksége van Nagy Józsefre. E tekintetben hiteles személy vagyok, hiszen 1983-ban Széchy Tamástól át akartam menni hozzá, ám az Öreg azt mondta édesapámnak, ha ezt megteszem, nem lesz többé visszautam hozzá. Azért gondolkoztam el a váltáson, mert az 1983-as Európa-bajnokságon négyszáz vegyesen tizenöt méteres előnnyel fordultam fél távnál, a részeredményem 2:02.6 volt, nagyjából annyi, mint harmincöt évvel később Verrasztó Dávidé, ám a mellet már ötméteres hátránnyal fejeztem be. Akkor apám azt mondta, ha kicsit is megtanítanak mellen úszni, vegyesen is olimpiai bajnok lehetnék. Nagy József lángész, folyamatosan az úszáson jár az agya, látszik, hogy Katinka mellúszása határozottan javult azóta, hogy ő foglalkozik vele.”

Hosszú jelenleg Kínában versenyez a Bajnokok sorozatában. A szerződés megkötése ezért még várat magára – az elnök elmondta: további egyeztetésekre van szükség az olimpiai bajnokkal a tekintetben, hogy milyen formában és milyen rendszerességgel számít Nagy munkájára, csak így tudnak ajánlatot tenni a szakembernek.

A háromszoros olimpiai bajnok a sencseni viadal előtt Dél-Afrikában edzőtáborozott az elmúlt hetekben. Ide Nagy József csak azért nem tartott vele, mert az utolsó pillanatban érkezett a kérés – a tréner elmondása szerint a jövőben bármikor, bárhová szívesen elutazik Hosszúval, hiszen az úszó, Nagy József és a magyar szövetség célja közös: Hosszú Katinka védje meg a címét Tokióban. Vagy inkább a címeit…

SZOFTVERT CSERÉL – miniinterjú Nagy Józseffel

– Nem véletlenül úszott Hosszú Katinka magyar csúcsot kétszáz mellen decemberben a kaposvári rövid pályás országos bajnokságon.
– Én is ezt remélem. Ugyanakkor ez a dolgom.
– Milyen együtt dolgozni egy háromszoros olimpiai bajnokkal?

– Nem jut eszembe, hogy olimpiai bajnok, amikor ránézek: persze, ismerem az eredményeit, tudom, kivel állok szemben, de valójában én csak egy úszót látok, akit újra fel kell építeni. Nem foglalkozom vele minden nap, csak azt akarom hozzátenni a fejlődéséhez, amit kizárólag én tudok. Nem az a cél, hogy kiváló mellúszó legyen, sokkal inkább az, hogy kétszáz és négyszáz vegyesen tovább javuljon. Észnél kell lenni, egy-két szoftvert lehet cserélni, ám a hardverhez nem szabad hozzányúlni – szerencsére van annyi tapasztalatom, hogy tudjam, mibe szabad belemenni, s mibe nem.
– Úgy tudjuk, hogy a Magyar Úszószövetségtől kapja majd a fizetését a jövőben.

– Ajánlatot még nem kaptam a szövetségtől. Az viszont igaz, hogy kétszer is hosszabban beszéltem Sós Csaba szövetségi kapitánynyal, ahogyan az is, hogy Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke az év elején jelezte, szükség van rám. Ám mielőtt döntés születik az ügyben, nem árt, ha a szövetség begyűjti a referenciákat rólam – ezt elméleti síkon Egressy Jánostól, míg gyakorlati síkon három úszótól, Rózsa Norberttől, Gyurta Dánieltől és Hosszú Katinkától szerezheti be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik