Úszás: Holló Balázs döntős 400 vegyesen a vb-n

Vágólapra másolva!
2021.12.20. 09:09
null
Holló Balázs döntős 400 vegyesen (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Holló Balázs 400 vegyesen jutott döntőbe az abu-dzabi rövid pályás világbajnokságon, és finálésak lányaink is (4x200 gyorsváltó) – Szabó Szebasztián pedig már vasárnap kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé 50 pillangón.

 

Ahogyan az várható volt, Szabó Szebasztián visszalépett a 100 gyors küzdelmeitől: a győri úszó a délutáni 50 pillangó döntőjére koncentrál – az lesz az utolsó fellépése Abu-dzabiban, a rövid pályás világbajnokságon, és éremért ugorhat a vízbe, hiszen a legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba, így érthető a döntése.

És döntőben úszik délután egy másik magyar, Holló Balázs is, aki 400 vegyesen az előfutamok során a negyedik legjobb időt teljesítette.

„Teljesen kiúsztam magam, de azt beszéltük meg az edzőmmel, Kovács Ottóval, hogy úgy megyek neki ennek az előfutamnak, mintha az már a döntő lenne – árulta el Holló Balázs.Sikerült megvalósítanom tehát, amit elterveztünk, kihoztam magamból mindent, megvan a világbajnoki döntő, vagyis bármi történik délután, én már nem leszek csalódott. Az, hogy a futamomban csak öten indultak, egyfelől előny volt, mert nem volt mellettem senki, így nem kaptam hullámokat, másfelől hátrány, hiszen volt rajtam nyomás, hogy a négy komoly ellenfél mellett az azért nem nézne ki jól, ha ötödikként érnék célba. Örülök, hogy így sikerült, van annyi bennem, hogy délután még egyszer jól le tudjam úszni ezt a négyszáz métert, vagy még jobban is talán.”

Jakabos Zsuzsanna 200 vegyesen az előfutamokban búcsúzott: ideje a 12. helyre volt elegendő.

A délelőtti etap végén viszont jött az újabb jó eredmény: a Gyurinovics Fanni, Késely Ajna, Pádár Nikolett, Kapás Boglárka összetételű 4x200-as gyorsváltó bejutott a délutáni döntőbe.

Az utolsó emberünk, Kapás Boglárka 0.1-es váltással ugrott a medencébe: világbajnokunk nagyon tepert, és nem véletlenül, hiszen az előzetesen megbeszéltek szerint a délelőtti legrosszabb időt úszó váltótagot Jakabos Zsuzsanna váltja a döntőben – ez Kapás volt, így a csapattól származó információ szerint a fináléban Jakabos, Gyurinovics, Pádár, Késely összeállításban és összetételben száll harcba az éremért a magyar csapat.

„Én nem aggódtam a váltás miatt, ez nekem nagyon megy, és eddig még sohasem zártak ki. Lehet, hogy ezúttal kicsit élesebb volt, de menni akartam, mert tudtam, hogy a leggyengébb időt úszó tag kiesik a döntőre. Tipikus első úszás volt, ahhoz képes pedig kifejezetten jól sikerült. Azt hittem, két perc körül jövök, de így, hogy 1:57 sikerült, még bánkódom is egy kicsit. Ha ennél rosszabbat úsztam volna, könnyebb szívvel engedném el a döntőt, így, hogy ennyire közel voltam a többiekhez, valamivel azért nehezebben” – mondta Kapás az előfutamok után. Amint az ismert, Kapás korábban betegeskedett, így visszalépett a 400 gyorsról, csak a váltóra koncentrált.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, ABU-DZABI
Előfutamok. Magyar érdekeltségű eredmények. Férfiak. 400 m vegyes:
1. Szeto Daija (japán) 4:00.84, ...4. Holló Balázs 4:04.74 – Holló bejutott a döntőbe. Nők. 200 m vegyes: 1. Kate Douglass (amerikai) 2:04.24, ...12. Jakabos Zsuzsanna 2:09.15 – Jakabos nem jutott be a döntőbe. 4x200 m gyorsváltó: 1. Orosz csapat 7:44.49, ...4. Magyarország (Gyurinovics Fanni, Késely Ajna, Pádár Nikolett, Kapás Boglárka) 7:48.28 – a magyar csapat bejutott a döntőbe

Délutáni program
15.00: férfi 4x50 m vegyes váltó, döntő
15.07: női 200 m vegyes, döntő
15.14:
férfi 100 m gyors, középdöntő
15.32:
női 100 m pillangó, középdöntő
15.41: férfi 50 m pillangó, döntő (Szabó Szebasztián)

15.47:
női 50 m gyors, középdöntő
16.03:
férfi 50 m mell, középdöntő
16.12: női 50 m hát, döntő
16.25: férfi 400 m vegyes, döntő (Holló Balázs)

16.42: női 100 m mell, döntő
16.55: női 4x200 m gyorsváltó, döntő (Magyarország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik