Úszás: Cseh László hazautazott a kaposvári ob-ról

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 13:24
null
Cseh László elutazott Kaposvárról (Fotó: Derencsényi István)
Cseh László nélkül folytatódik tovább az országos bajnokság: a kétszeres világbajnok hazautazott Kaposvárról.

Cseh László néhány nappal ezelőtt adott interjút a Nemzeti Sportnak, akkor elárulta azt is, mit figyel majd Kaposváron, mi lesz fontos az országos bajnokságon.

„Az lenne a lényeg, hogy meglássam, megy-e az úszás, hogy haladok, hogy bírom az egyes távokat – mondta akkor Plagányi Zsolt tanítványa, majd a kérdésre, miért is csinálja még, van-e még kedve ehhez az egészhez, így válaszolt: – Ha kedvetlenség lenne bennem, nem csinálnám. Szeretek úszni – továbbra is. Akadnak nehézségeim nekem is, de ki mutassa meg, hogy nem szabad egyből odadobni mindent, sohasem szabad feladni, ha nem én?”

Mindezek után Cseh László biztosan nehezen vette tudomásul, hogy sem 200 pillangón, sem 200 vegyesen nem ért oda a legjobbak közé, ahogyan 50 pillangón sem, illetve ez a megállapítás valójában nem is valós, hiszen Cseh egyik döntőben sem indult el, visszalépett azoktól.

A 200 pillangó szerdai fináléja után aznap délután még ott volt a másik két szám előfutamaiban, aztán jött a filmszakadás.

Minden tekintetben.

S bár akadtak, akik úgy vélték, Cseh még feláll a rajtkőre 100 pillangón, ez nem történik meg, legalábbis az idei kaposvári országos bajnokságon biztosan nem.

„Igen, Laci elment. Meglehetősen le van lombozódva, sok minden összejött most neki, és nem csak az úszásra gondolok – válaszolt a Nemzeti Sport megkeresésére Plagányi Zsolt. – Lacinak ez az ötödik olimpiai ciklusa, a szervezete is arra »emlékszik«, hogy most pihenőidő van. Hiába győzködjük mi a testét a munkával, ha az leengedett. Pedig egyébként az edzéseken nagyon tisztességesen dolgozott. Természetesen szólt, hogy hazamegy. És nem, nem volt ellenvetésem, ugyan miért lett volna most? Majd később leülünk, és megbeszéljük, hogyan tovább.”

Cseh Lászlót kerestük, de nem értük utol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik