Úszás: Cseh László a jövő héten folytathatja a felkészülést

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 14:09
null
A vakbélműtéten átesett Cseh László a jövő héten már medencében edz (Fotó: Tumbász Hédi)
Vakbélműtéte után megkapta az engedélyt: Cseh László hétfőn újra az uszodában kezdi a napot.

Alaposan megijesztette az úszás szerelmeseit a hír, miszerint vakbélműtéten esett át Cseh László (BVSC-Zugló), miután óriás gyomorfájdalmak után kórházba került a múlt hét legelején.

„Olvastam én is a híreket, azért olyan nagy fájdalmaim nem voltak, mint azokban megjelent– árulta el a kétszeres világbajnok. – Múlt vasárnap fájdalmat éreztem, én akkor gyomorrontásra panaszkodtam, de mivel nem múlt el, a háziorvosom azt tanácsolta, hétfőn menjek kórházba. És onnan már nem is jöttem ki. De a vakbélgyulladás már csak ilyen, általában hirtelen jelentkezik.”

A műtét után néhány nappal Cseh elhagyhatta a kórházat, azóta az otthonában lábadozott. Aztán csütörtökön újra jelentkezett az orvosoknál, de akkor már jó hírekkel a zsebében, és persze varratok nélkül távozhatott.

„Végig itthon pihentem, csütörtökön kiszedték a varratokat is a kórházban, és zöld lámpát kaptam: jövő héttől folytathatom a felkészülést – mondta el Plagányi Zsolt tanítványa. – A terhelhetőséggel nem lesz gond, mindössze annyit kértek az orvosok, hogy nagyon figyeljek arra egy ideig, hogy a seb ne ázzon ki. Figyelni fogok. A klubtársaim jelenleg Hódmezővásárhelyen edzőtáboroznak, a következő hetek programjáról csak annyit tudok elmondani, hogy vizes és szárazföldi edzésekkel készülünk.”

Mégpedig a márciusi országos bajnokságra, amely a tokiói olimpia (ha lesz…) szempontjából vízválasztó lesz, hiszen a verseny végén Sós Csaba szövetségi kapitány kijelöli az utazó csapat magját, abból kikerülni már nem lehet – Cseh László 100 és 200 pillangón, valamint 200 vegyesen rendelkezik A-szinttel. Ám emlékszünk rá: a decemberi kaposvári országos bajnokságról idő előtt távozott…

„Mindenképpen úgy tervezem, hogy ott leszek a márciusi magyar bajnokságon, versenyezni akarok, ez nem is kérdés – nyilatkozta Cseh. – Lehet, hogy nem leszek csúcsformában, bár lehet, hogy másként kell ezt megközelítenem: igenis csúcsformában fogok versenyezni az ob-n.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik