Úszás: visszavonult a Phelpset is legyőző olimpiai bajnok

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 12:24
A 2016-os olimpia férfi 100 méteres pillangóúszásának érmesei: Cseh László, Chad le Clos, Michael Phelps és Joseph Schooling (Fotó: Geetty Images)
Bejelentette visszavonulását Joseph Schooling, Szingapúr történetének első olimpiai bajnoka. A 2016-os riói játékokon 100 méter pillangón aranyérmes úszó 28 évesen hagyja abba a versenyzést.

 

Schooling abban a számban lett olimpiai bajnok, amelyben Cseh László, Chad le Clos és Michael Phelps holtversenyben végzett a második helyen.

Schooling 2015-ben és 2017-ben is vb-bronzérmet szerzett ezen a távon, illetve nyert az Ázsiai Játékokon is, de később már nem tudta megismételni a sikereit a legmagasabb szinten – a Délkelet-ázsiai Játékokon nyert versenyeket. A 2021-es tokiói játékokon csak a 44. helyen végzett a 100 pillangó címvédőjeként.

„Ez a nap egy új fejezet kezdete, visszavonulok a versenyzéstől – írta Schooling az Instagram-üzenetében. – Hálával tölt el minden pillanat, amit az úszás hozott az életembe. A győzelmek felvidítottak, a vereségek letörtek, és ezek együtt olyan rugalmasságot kovácsoltak bennem, amit magammal viszek életem következő szakaszába.”

A The Straits Timesnak adott interjújában a riói aranyérem utáni legnagyobb hibájáról is beszélt.

„Hibát követtem el, amikor öntelten arra gondoltam, hogy ez örökké tart, hiszen annyival jobb voltam a többieknél. Hizlald az egódat, a büszkeségedet! Hidd, hogy sohasem nyomnak el. Ez vezet az önelégültséghez. Ez az egyik lecke, amit megtanultam.”

Az utóbbi években Schooling egyre kevesebbet foglalkozott az úszással, ráadásul kannabiszt is fogyasztott. Már a tavalyi Ázsiai Játékokat is kihagyta, így várható volt, hogy hamar eljön a búcsú.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik