Baseballsapka – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 23:50


ÚJRA ÚSZIK Milák Kristóf.

Mi mást csinálna, hiszen ehhez ért a legjobban, biztosabban mozog a vízben, mint jó néhány honfitársam a szárazföldön, az úszásnak elkeresztelt sportágban mindenfajta versenyt megnyert, amilyen csak szembejött vele.

Mondhat akárki akármit, nincs itt semmi szenzáció.

Még úgy sem, hogy az elmúlt hónapok azzal teltek el, hogy most akkor mi lesz vele, annyi tanácsot kapott, annyian és annyiszor oktatták (majd azt mondtam: osztották) ki, hogy ha annyian úsznának átlagos hétköznapi szinten nálunk rendszeresen, máris mi lennénk a hőn áhított sportoló nemzet.

Lapunknak adott interjújában Szabó Álmos, a paralimpiai úszók mestere példaértékű visszafogottsággal és főként tisztelettel beszél Milákról és arról, hogy segített neki az edzéseinél. Megjegyzi, vele csak a szeretet nyelvén érdemes kommunikálni. Elhiszem. Olyannyira, hogy tisztelettel megjegyzem, nem csupán Milákkal, mindannyiunkkal, mindenkivel. És még jobb, ha nem kommunikálunk, hanem közeledünk, beszélgetünk, de ezt csak azért, mert a szavaknak is van hangulatuk, nem csupán az embereknek.

Milák Kristófnak is természetesen, amit tiszteletben illik tartani. Illett volna a közelmúlt véleményáradásánál is, ahol a megfogalmazások bizony nem éppen a szeretet nyelvén szólaltak meg. Adósságról, teherről, kiégésről (időnként, hogy látványosabb legyen, egyenesen „burn out”-ról), hálátlanságról beszéltek az okos(kodó) kívülállók.

Akkor is mondtam, írtam, most is megteszem: Milák Kristóf felnőtt ember, éppen e sorok írásának napján, február 20-án 24 éves (nem mellékesen: Isten éltesse!), szakmájában a legjobb. Bízza rá hát mindenki a saját sorsát, legjobban ő tudja, kicsoda és mit akar, legjobban Milák érti Milákot, hogy valósan vagy sem, ez is a magánügye. Elfogadom, hogy a nálam nyilván hozzáértőbb, ám jóval érdekeltebb (itt az érdek összetétel a hangsúlyos) bennfentesek nem bírják magukban tartani megfellebbezhetetlenek tartott véleményüket, de ha már a szeretet nyelvét törik, adják meg Miláknak – a tiszteletet. Mert az igazi haddelhadd csak most kezdődik – szerény véleményem szerint –, hiszen mindjárt itt a párizsi olimpia. Minden érem pénzt ér (már bocsánat…), s nem csupán a gladiátoroknak.
Szabó Álmos megjegyzi, hogy nem bújt el kapucniba Milák Kristóf, baseballsapkában ment el az uszodából (remélem, nem vizes hajjal…). A megjegyzés jelképes, hiszen ismerik a viccet: „Van rajta sapka, nincs rajta sapka…”

Miközben Milák Kristóf mindenképpen marad – Milák Kristóf.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
 

Úszás
2024.02.20. 10:31

Szabó Álmos: Milák Kristóf nem bujkál senki elől és újra edz!

„Kristóffal csak a szeretet nyelvén lehet kommunikálni!”

 

 

Legfrissebb hírek

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
11 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
Tegnap, 6:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43
Ezek is érdekelhetik