Úszás: sportági váltóviadal a Duna Arénában

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.10.20. 09:38
null
Baji Balázs (balra) és Torghelle Sándor ünnepel a 2018-as versenyen (Fotó: Nemzeti Sport)
Folytatva a hagyományokat, a budapesti úszó világkupa-viadal első napjának zárásaként ezúttal is különleges futamot rendeznek a Duna Arénában.

 

Budapest immár negyedik alkalommal ad otthont világkupaversenynek: a korábbi vk-viadalokon mindig külön meglepetéssel készült a szervezők csapata, így 2018-ban az „Angolna”-futamot rendezték meg, egy évvel később színészek ugrottak vízbe, 2021-ben a zenészek és a koronavírus-járvány idején szolgálatot teljesítők küzdöttek meg egymással, pénteken pedig a sportági szövetségek képviselői úsznak a program végén.

Az „Angolna”-futamban indult – többek között – Baji Balázs, Berki Krisztián, Liu Shaolin Sándor és Somfai Péter is, és Baji Balázs volt az, aki oktatott: az első méterektől kezdve az élre állt, és legyőzte a sztárvendéget, Eric Moussambanit is.

2019-ben a színészek csobbantak a Duna Aréna medencéjébe: a 2x50 méteres váltót a Leblanc Gergely, Rátóti Zoltán duó nyerte.

Két évvel később, 2021-ben a koronavírus-járvány idején szolgálatot teljesítők és a zenészek mérték össze erejüket egy váltóversenyen: az orvosokból, nővérekből, rendvédelmi dolgozókból és tanárokból álló staféták mellett három, ismert zenészeket felvonultató kvartett ugrott vízbe a Duna Arénában – a győzelmet az egyik zenészcsapat szerezte meg, de nem is ez volt a lényeg, sokkal inkább az, hogy a Magyar Úszószövetség, így a magyar úszósport ezzel a futammal fejezte ki háláját, s mondott köszönetet a szolgálatot teljesítőknek.

Pénteken jön a negyedik különleges betétfutam, ezúttal a sportági szakszövetségek legjobbjai tempóznak majd a medencében – az atléták, a birkózók, a cselgáncsozók, a kajak-kenusok, a kerékpárosok, a tornászok és a vívók is indítanak csapatot, sőt, a Magyar Olimpiai Bizottság is képviselteti magát, nem is akárhogy, hiszen az immár marketingesként a soraikat erősítő olimpiai bajnok Szabó Gabriella mellé nagy ászt is igazoltak az öttusázó Gulyás Michelle személyében.

A futam érdekessége, hogy egy-egy sportoló mellett a szövetségek alkalmazottjai alkotják a csapatot – az ismert nevek (Molnár Attila, Ligeti Dániel, Tótka Sándor, Pigniczki Krisztina, Berki Krisztián, Somfai Péter, Kreiss Fanni) mellett a háttérben dolgozók is szerephez jutnak pénteken este, a program végén megrendezendő futam során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik