Úszó Eb: műúszócsapatunk 6. lett a szabad kombinációban

2022.08.14. 17:30
null
Jól sikerült a magyar gyakorlat (Fotó: AFP)
A magyar csapat a hatodik helyen végzett a műúszók szabad kombinációs versenyében vasárnap a Rómában zajló Európa-bajnokságon – közölte az MTI.

 

Az Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Szakáll Panna, Szórát Léna, Taksonyi Blanka összeállítású együttes 79.4667 pontot kapott gyakorlatára.

A csapat júniusban a Margitszigeten rendezett világbajnokságon története során először lépte át a 80 pontos határt (80.4667), ezúttal ez most nem sikerült. A mostani eredmény viszont jobb, mint a vb elődöntőjében bemutatott kűr utáni értékelés (78.7333). A csapattagok a vegyes zónában egyetértettek azzal, amennyiben még egyszer bemutathatták volna a gyakorlatot, mint a vb-n, újra összejöhetett volna a magasabb pontszám.

„Nagyon elégedettek vagyunk, mindent beletettünk ebbe a kűrbe, sajnos a nyolcvan pont most nem jött össze. A világbajnokság óriási élmény volt hazai közönség előtt, ez az Eb pedig egy jó szezonzárás és egy jó lehetőség volt arra, hogy ebben a felállásban még egyszer vízbe ugorjunk” – mondta Szórát Léna. A csapatból Apáthy Anna távozik, aki külföldön folytatja tanulmányait.

Árkovics Petra szövetségi kapitány megjegyezte, a bevonulásnál elkövetett minimális bakit leszámítva tökéletes kűrt mutatott be a csapat, és a végrehajtás is jobb volt, mint a világbajnokságon.

„Ez meg is látszik a pontszámokon, de sajnos a művészi hatásra gyengébb pontokat kaptunk, ami rá is nyomta a bélyegét a végeredményre” – értékel a kapitány.

A hat csapatot felvonultató versenyszámot az ukránok nyerték a házigazda olaszok és a görögök előtt.

VIZES EB, RÓMA
MŰÚSZÁS
CSAPAT, SZABAD KOMBINÁCIÓ

1. Ukrajna 95.2000 pont
2. Olaszország 92.6667
3. Görögország 89.4000
...6. MAGYARORSZÁG (Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Szakáll Panna, Szórát Léna, Taksonyi Blanka) 79.4667

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.09.01. 00:09

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Kós Hubert: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2026.08.18. 11:02

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
2026.08.14. 12:28

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
2026.08.12. 20:46

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
2026.08.12. 11:32

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26