Kép: napfény, homok, feltöltődés – itt telel Hosszú Katinka

Vágólapra másolva!
2019.01.07. 10:18
Napfény, homok és feltöltődés – háromszoros olimpiai bajnok úszónk, Hosszú Katinka december vége óta Hawaiin tartózkodik, ahol a pihenés van fókuszban.

Bizonytalan, nehéz, lelket próbáló, később sikerekben gazdag 2018-as évtől köszönt el Hosszú Katinka, aki a szilvesztert és az új esztendő első napjait Hawaiin tölti.

Aloha

Háromszoros olimpiai bajnokunk élvezi a természeti kincsekben gazdag sziget(ek) szépségeit, kultúráját, ízeit, és a napi edzésmunka mellett érdekes Facebook-posztokkal látja el kíváncsi rajongóit.

Happy 2018 is over, Aloha 2019 BUEK!!! Happy New Year Everyone!!!

Példának okáért a Waikiki Beachen készített fotóval, amelyen Duke Kahanamoku szobra előtt pózol.

A „találkozás” nem véletlen: Kahanamoku ugyanis szintén háromszoros olimpiai bajnok úszó volt, 1912-ben Stockholmban, majd 1920-ban Antwerpenben is győzött 100 gyorson, utóbbi helyszínen pedig tagja volt a győztes 4x200 méteres gyorsváltónak, emellett pedig nem törpülhet el, hogy a szörfsport egyik legendás alakja.

Luau yesterday

A 2018-ban a világ legjobb úszónőjének választott Hosszú Katinkát jól láthatóan ragyogtatja Hawaii szépsége, az óceán, amelynek természetesen járt egy kézzel formázott nagy szív is…

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos érzelmes üzenettel búcsúzott el a Bournemouthtól

Légiósok
2025.07.01. 16:33

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Kép: így festett Szoboszlai Dominik párjával az esküvőjük napján

Magyar válogatott
2025.03.28. 17:49

A Nemzeti Sport Instagramján üzent magyarul Kleinheisler új csapata – KÉP

Légiósok
2025.02.04. 20:41

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06
Ezek is érdekelhetik