Vizes vb: az óriástoronyugró-létesítmény az év sporthelyszíne

Vágólapra másolva!
2017.12.05. 17:32
Címkék
A nyári vizes világbajnokság budapesti óriástoronyugró-központja lett az év sporthelyszíne a nemzetközi sportdíjakat odaítélő International Sports Awards (ISA) döntése alapján.

Az ISA az ugyancsak lausanne-i székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Sportkamarával (International Sports Chamber of Commerce – ISCC) együttműködve hirdette ki a győztest.

A magyarországi világbajnokág óriástoronyugró-versenyeit a Batthyány térnél kialakított ideiglenes létesítményben bonyolították le, ahol a 20, illetve 27 méterről ugró versenyzők mögött a Parlamentet láthatták a helyszínre kilátogatók, illetve a tévénézők. A vb-k történetében először nem természetes vízbe érkeztek az ugrók, hanem egy épített, ideiglenes medencébe. A szervezők szándéka a helyszín kiválasztásával eleve az volt, hogy a látványos, Budapest legszebb arcát mutató esemény a világ számos pontján keltse fel a figyelmet Magyarország és a főváros szépsége iránt.

Az elismerésről Gyárfás Tamás, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának tagja tájékoztatta kedden az MTI-t.

„Büszke lehet Magyarország, hogy újabb elismerést kapott ez az örökké emlékezetes, csodálatos sportesemény” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00
Ezek is érdekelhetik