Úszás: a FINA nyomására Armstrong nem indul

2013.04.04. 17:49
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) nyomására Lance Armstrong, a kerékpársport egyik legnagyobb egyénisége, egyben a sportág legnagyobb doppingbotrányának főszereplője lemondta részvételét azon a texasi úszóversenyen, amelyen visszatért volna az élsportba.
A 41 esztendős amerikai sztár szóvivője szerdán jelentette be, hogy a hét Tour de France-győzelmétől megfosztott Armstrong a 40-44 évesek korosztályában három távon áll rajtkőre a lakhelyén, Austinban sorra kerülő hétvégi viadalon. A FINA csütörtökön levelet küldött a szervezőnek, az amerikai szeniorúszókat támogató USMS-nek, hogy az eseményre a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai vonatkoznak, továbbá kiemelte, hogy Armstrong életre szóló eltiltást kapott. Ennek hatására Armstrong visszalépett. Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) tavaly augusztusban életre szóló eltiltással sújtotta a sportolót, aki januárban az Oprah Winfreynek adott tévéinterjújában elismerte, hogy hosszú éveken át doppingolt. A USMS szerint az 1998 után elért valamennyi eredményétől, így hét Tour-győzelmétől és a 2000-es sydneyi olimpián szerzett bronzérmétől egyaránt megfosztott, minden profi sportversenytől eltiltott kerékpáros teljes joggal indulhatott volna az eseményen.
Legfrissebb hírek

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

A WADA közzétette a 2027-es tiltólistát

Egyéb egyéni
2026.09.28. 12:08

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32