Úszás: Kis Gergő nem indul a rövid pályás vb-n

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 09:04
null
Kis Gergő mégis Magyarországon készül fel a barcelonai vb-re (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Nem vesz részt az isztambuli rövid pályás úszó-világbajnokságon Kis Gergő. Kiválóságunknak nem sikerült igazán a dubai kirándulása, amit az Eb-eredményei fényesen igazolták. A közelmúltban ennek hatására úgy döntött, hogy visszatér Ajkára, és mégis Farkas András edzővel folytatja a munkát.

 

– Jól érezte magát odakint?
– Az egészet bulinak fogtam föl – mondta a Nemzeti Sportnak Kis Gergő. – Megmondtam a családomnak is, addig leszek Dubaiban, amíg jól érzem magam. Aztán egy idő után már érezni kezdtem, hogy szükségem van a szeretteimre, szükségem van Ajkára, mindenre, ami itthon körülvett. Meg aztán kint voltak számomra tisztázatlan dolgok is, én meg nem szeretem a bizonytalanságot, így inkább eljöttem.

– Ezért jött haza?
– Ültem a chartres-i rövid pályás Európa-bajnokságon a harmincegyedik meg a tizenhetedik helyemmel, néztem az Eb-döntőt és a medencében azokat, akiket négy hónapja még kenterben vertem...

– Hazajött a franciaországi kontinensviadalról, és megkereste Farkas András edzőt?
– Így történt. Nagyon örülök neki, hogy két olyan ember ült le beszélgetni, aki ennek az ügynek a főszereplője, és nem volt ott senki más.

– Elárulja, mit mondott a mesterének?
– Azt, hogy én még nyerni akarok, még nem akarok tengeni-lengeni. Fel akarok készülni a jövő évi barcelonai világbajnokságra, és ehhez Farkas Andrásra van szükségem.

KIS GERGŐ NÉLKÜL A VB-N
„Az augusztus után rendezett rövid pályás versenyek számomra nem annyira fontosak, pontosabban nem helyezek ezekre túl nagy hangsúlyt" – jegyezte meg Kis Gergő.
Persze nem feltétlenül ezért, sokkal inkább a formán kívülisége miatt hagyja ki a szerdától vasárnapig tartó rövid pályás világbajnokságot. A te

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik