Gyurta: Felejtsük el, mi volt négy éve

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 11:37
null
Gyurta Dániel nem gondol a múltra, csak előre tekint (Fotó: Czagány Balázs – archív)
A vizes Európa-bajnokság úszóversenyei négy nap múlva, augusztus 9-én kezdődnek a Margitszigeten, a hétnapos küzdelemsorozat érmeket, aranyérmeket, szép sikereket ígér a magyar sportkedvelőknek. A tavalyi vb-elsőség után Gyurta Dánielnek a kontinensviadalon sem lehet más célja 200 méter mellen, mint a győzelem.

 

GYURTA DÁNIEL EB-PROGRAMJA

100 méter mell

előfutam:

augusztus 9., hétfő, délelőtt

középdöntő:

augusztus 9., hétfő, délután

döntő:

augusztus 10., kedd, 17.29

200 méter mell

előfutam:

augusztus 11., szerda, délelőtt

középdöntő:

augusztus 11., szerda, délután

döntő:

augusztus 12., csütörtök, 17.41

– Azt mondta januárban, hogy a tavalyi esztendő „mintaév" volt, nincs értelme változtatni az akkori felkészülésen – így is történt?
– Igen, a tavalyi évet vettük alapul, s az, hogy a felkészülés jól sikerült, már az egri országos bajnokságon is látszott – válaszolta Gyurta Dániel. – Ha lehet úgy fogalmaznom, minderre a debreceni háromhetes edzőtábor még rátett egy lapáttal. Nem volt olyan hullámzó a munkám, mint tavaly ilyenkor, végig egyenletesen tudtam dolgozni, ennyiben más ez az év, mint a tavalyi. S annyiban is, hogy most kicsit fáradtabbnak éreztem magam, és míg a római világbajnokság előtt még úgy éreztem, sokat kell úsznom, most azt, hogy picit vegyek vissza.

– Edzője, Széles Sándor mit szól ehhez?
– Ilyenkor az edzők már ránk hagyják, mit tegyünk. Az utóbbi hét évben szinte minden nagy világversenyen elindultam, kezdek mostanra ráérezni, mi a jó nekem ebben az időszakban. Ebből a szempontból is a tavalyi évet tudom kiemelni, mert akkor éreztem először igazán ezt, de ahhoz, hogy e téren még jobb legyek, még több tapasztalatra és rutinra van szükségem. De azért azt hiszem, egyre inkább megbízhatok saját magamban.

– Ha valaki sokat dolgozott, márpedig Ön ezt tette, s mentálisan is felkészült, akkor már csak oda kell állnia a rajtkőre, és szinte biztosan jó időt úszik majd?
– Nem elég végigdolgozni az évet, ha nem jó a formaidőzítés, nem sokat ér az egész. A formába hozás, a csúcsra járatás éppen olyan fontos, mint az a sok ezernyi méter, amelyet eddig leúsztunk és a technika.

 AZ EB CSÜTÖRTÖKI PROGRAMJA

SZINKRONÚSZÁS

10.00: Kötelező gyakorlat, páros (Kovács Dorottya, Stumpf Kata)

18.00: Szabad gyakorlat, páros (Kovács Dorottya, Stumpf Kata)


HOSSZÚTÁVÚSZÁS, BALATONFÜRED

10.00: Férfiak, 5 km (Batházi István)

16.00: Nők, 10 km (Prohászka Ágnes, Risztov Éva)

– Milyen emlékei vannak a 2006-os Európa-bajnokságról? Akkor nem jutott be kétszáz mellen a döntőbe.
– Éppen ezért felejtsük is el, mi volt négy éve. Rég volt, elmúlt, én inkább a mostani versenyre koncentrálok.

– A közönségre sem emlékszik?
– Dehogynem! Fantasztikus hangulatot varázsolt a Margitszigeten.

– Most is valami hasonló várható, ám a hazai pálya kétélű fegyver: szárnyakat adhat, ugyanakkor terhet is rak egy versenyző vállára.
– Pontosan ezért készültem arra tudatosan, hogy a közönség biztatását a saját javamra fordítsam majd, s ne ijedjek meg a buzdítástól. Úgy kell kiállni a versenyekre, hogy a magyar szurkolók támogatása ne béklyót kössön a lábamra, hanem erőt adjon. Erőt is fog adni.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik