Úszó Eb: hosszas tárgyalások után az úszókollégium is rendelkezésre áll

2010.07.08. 16:26
Megoldódott a margit-szigeti úszókollégium használatának ügye, így ez az épület is a rendelkezésére áll a kontinensviadal ideje alatt a budapesti úszó Európa-bajnokság szervezőinek.

Gyárfás Tamás, az Eb szervezőbizottságának, egyben a Magyar Úszószövetségnek (MÚSZ) az elnöke csütörtökön számolt be az MTI-nek a kedvező fejleményről.

„Nem könnyű, hosszas tárgyalássorozat után megállapodtunk az Eb színhelyén található, az egykori úszókollégiumot szállodaként üzemeltető bérlővel, hogy az Európa-bajnokság sikere érdekében az utóbbi időben zárva tartó létesítményt  bérleményként a MÚSZ rendelkezésére bocsátja – tudatta Gyárfás Tamás. – Az egyezség létrehozásában tevőlegesen értékes szerepet vállalt a NUSI, a tulajdonos államot képviselő Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet új vezetője, Vígh László miniszteri biztos."

A 2006-os Eb idején is jó szolgálatot tevő, többek között a LEN, az európai szövetség vezérkara mellett a különböző szakmai stáboknak is otthont adott villa átmeneti igénybe vételét az nehezítette hosszú ideje – s az Eb szervezői már-már le is mondtak róla –, hogy a bérlő és a tulajdonos jogvitába keveredett egymással.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.09.01. 00:09

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Kós Hubert: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2026.08.18. 11:02

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
2026.08.14. 12:28

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
2026.08.12. 20:46

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
2026.08.12. 11:32

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26