Új pontozási technológia a ritmikus gimnasztikázóknál

2026.03.26. 12:18
null
Fotó: Getty Images
Új korszak nyílhat a ritmikus gimnasztika pontozásában, a hétvégi, szófiai világkupán ugyanis bemutatják a Seiko valós idejű pontozórendszerét, amelynek célja, hogy átláthatóbbá és követhetőbbé tegye a pontozást, nemcsak a szakemberek, hanem a sportolók és a közönség számára is – írta közösségi oldalán a magyar szövetség a Nemzetközi Torna Szövetség (WG) honlapjának közleményét idézve.

A rendszer lényege, hogy valós időben jeleníti meg az egyes bírók döntéseit, azok időzítését és részleteit. Ez azt jelenti, hogy a pontozás folyamatának minden mozzanata visszanézhető, elemezhető, így csökkenhet a vitás helyzetek száma. A bírói panel számára különösen hasznos lesz az újítás: egyetlen felületen láthatják az összes értékelést, és azonnal visszajátszhatják a kérdéses elemeket; ez gyorsabb, pontosabb döntéshozatalt tesz lehetővé, miközben a verseny ritmusa sem sérül.

A fejlesztést jegyző Seiko cégcsoport szerint a cél az volt, hogy a technológia támogassa, ne pedig megzavarja a verseny lebonyolítását. A tervek szerint az újítást az idei frankfurti világbajnokságon is alkalmazzák majd.

Szófiában magyarok is indulnak: egyéniben Lovász Luca Flóra és Wiesner Hanna Panna, az együttes kéziszercsapatok versenyében Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra és Urbán-Szabó Mónika.

 

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
9 órája

Pigniczki Fanni nyerte az rg Magyar Kupát, tarolt az MTK Törökbálinton

Egyéb egyéni
2026.10.18. 12:27

Pigniczki Fanni: egy ezüst és két bronz Zágrábban

Torna
2026.10.11. 16:16

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.15. 19:28

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57