Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

2025.06.13. 11:32
null
Mihail Degtyarov orosz sportminiszter jelezte, az engedélyhez jutott valamennyi tornász visszautasította a lehetőséget (Fotó: Getty Images)
Az Orosz Tornaszövetség megerősítette, hogy versenyzői és pontozóbírói semleges színekben visszatérhetnek a nemzetközi versenyekre.

A kizárás az ukrajnai háború 2022. februári kitörése óta tart. Az olimpiai hírekre szakosodott insidethegames.biz portál kiemeli: növekvő feszültségeket és bojkottot is eredményezhet az oroszok újbóli szereplése.

Az orosz TASZSZ hírügynökség is megkapta a Nemzetközi Tornaszövetség levelét, amelyben 43 orosz versenyzőnek – 17 ritmikus gimnasztikázónak, 14 szertornásznak és 12 ugróasztalosnak (trambulinosnak) –, valamint 30 fehérorosz tornásznak adtak engedélyt a nemzetközi indulásra.

Mihail Gyegtyarjov orosz sportminiszter azonban jelezte: az engedélyhez jutó valamennyi tornász visszautasította a lehetőséget és kiáll a továbbra is eltiltás alatt álló társaiért. Az ugróasztalosok és a pontozóbírók esetében ilyenről nincs szó, ők vállalják a nemzetközi közreműködést.

A tavalyi párizsi olimpián szigorú feltételek mellett 15 orosz sportoló indulhatott, akiknek bizonyítaniuk kellett többek között, hogy nem állnak kapcsolatban hazájukban katonai vagy biztonsági szervekkel. Hasonló átvilágítási folyamat várható a februári milánói-cortinai téli ötkarikás játékokkal kapcsolatosan is.

 

Legfrissebb hírek

Lukács Norbert: Megérte kilépni a komfortzónámból

Kosárlabda
2026.06.12. 11:34

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
2026.06.10. 13:06

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
2026.06.09. 16:56

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23
Ezek is érdekelhetik