Tokió 2020: Szilágyi Áron harmadszor is az aranyért vívhat!

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.07.24. 12:21
null
Szilágyi Áron (balra) megnyerte az elődöntőt (Fotó: Mirkó István)
Sorozatban harmadik olimpiáján is bejutott a döntőbe a kardvívó Szilágyi Áron, aki magyar idő szerint 14:15-kor vív majd a fináléban, miután 15:13-ra legyőzte a grúz Szandro Bazadzét. Ha nyer akkor, egymás után harmadszor lesz aranyérmes, ami ebben a versenyszámban korábban még senkinek sem sikerült.

 

„13:13-nál jött a döntő pillanat, akkor éreztem, hogy lélektanilag a padlóra került Bazadze – mondta a mérkőzés után Szilágyi Áron tokiói tudósítónknak, Kovács Erikának. – Egyébként ilyen asszóra számítottam, ismerem a grúz srác stílusát – ezúttal talán nem ment túl a határon, bár amikor már a zsűrivel vitatkozott, azt már kicsit soknak találtam. A döntőben dél-koreai vagy olasz ellenfelem lesz: Kim Dzsung Hvan ellen már vívtam egy olimpiai elődöntőt – remélem, emlékszik arra a riói asszóra. Luigi Samelével még nem vívtam, mindegy, ki lesz az ellenfél.”

AZ ELŐDÖNTŐ TUSRÓL TUSRA:
15:13
És megvan!!! Megint a videó kellett, de Szilágyi Áron sorozatban harmadik olimpiáján is döntőt vívhat!
14:13
Videózás után egy tusra a döntőbe jutástól Szilágyi.
13:13
De nem sokáig, mert most Áron talál.
12:13
Jól védekezett Bazadze, és vezet.
12:12
Úgy tűnt, Szilágyi ad tust, de a videózás után fordítva ítélnek.
12:11
Megint Szilágyi volt a gyorsabb.
11:11
Nem hagyja magát Bazadze, aki két tussal ki is egyenlít.
11:9
Hiába a videó, újra Szilágyi ad tust.
10:9
Most a grúznak volt egylámpása.
10:8
Egy védés-visszavágás után megint két tus az előny.
9:8 Ez egylámpás volt.
8:8
Sajnos most védeni, majd egyenlíteni tudott a grúz.
8:6
Most Bazadze volt eredményes.
A kezdeti megtorpanás után ugyanolyan ellenállhatatlanul vív Szilágyi Áron, ahogyan eddig a nap folyamán.
8:5 Egylámpás magyar tus, vége az első felvonásnak.
7:5
Most viszont a magyar fiú volt a gyorsabb.
6:5 Sajnos Áron megtorpant, szépít a grúz.
6:4
Megint egy jó magyar támadás.
5:4
Bazadze elmenekült a pástról, itt az előny.
4:4
Már nincs.
3:4
Már csak egy tus a hátrány.
2:4
Megint Bazadze, de aztán egy egylámpás Szilágyi-tus.
1:3
Megvan az első Szilágyi-találat.
0:3
Sajnos a következő kettőt is.
0:1
A grúz szerzi az első tust.

Szilágyi Áron a döntőben folytatja (Fotó: Mirkó István)
Szilágyi Áron a döntőben folytatja (Fotó: Mirkó István)

 

A 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpia egyéni kardvívó olimpiai bajnoka, Szilágyi Áron az első fordulóban erőnyerő volt, majd a legjobb 16 közé kerülésért a venezuelai José Quinterót, a nyolcaddöntőben pedig az iráni Modzstaba Abedinit győzte le 15:7-re, míg a negyeddöntőben revansot vett a Szatmári Andrást búcsúztató, ugyancsak iráni Ali Pakdamanon, akit 15:6-ra vert meg.

Az elődöntőben a grúz Szandro Bazadze lesz az ellenfele, aki először az egyiptomi Mohab Szamert győzte le 15:10-re, majd az ugyancsak egyiptomi Ziad Elszisszit búcsúztatta (15:12) a nyolcaddöntőben, ezután pedig hatalmas meglepetésre a világbajnoki címvédő dél-koreai Oh Szang Uknál bizonyult jobbnak 15:13-ra. A másik ágon a dél-koreai Kim Dzsung Hvan és az olasz Luigi Samele csap össze.

 

A kard egyéni azon kevés versenyszám közé tartozik, amely eddig minden nyári olimpia programján szerepelt. Toronymagasan a magyar vívók teljesítettek benne ez idáig a legjobban, hiszen az eddigi 28 aranyéremből 14-et szereztek meg. Nem sok versenyzőnek adatott meg a címvédés, a mieink közül eddig Fuchs Jenőnek (1908, 1912), Kárpáti Rudolfnak (1956, 1960) és Szilágyinak sikerült, rajtuk kívül ugyanez a szovjet Viktor Krovopuszkovnak (1976, 1980) és a francia Jean-Francois Lamournak (1984, 1988) jött még össze. Közülük utóbbinak volt esélye harmadszor is győzni, ám 1992-ben, az elődöntőben az olasz Marco Marin jobbnak bizonyult nála, s meg kellett elégednie a bronzéremmel.

TOKIÓ 2020

SZILÁGYI ÁRON MÉRKŐZÉSEI

Az elődöntőben
Szilágyi Áron–Szandro Bazadze (grúz) 15:13
A negyeddöntőben
Szilágyi Áron–Ali Pakdaman (iráni) 15:6
A legjobb 16 között
Szilágyi Áron–Modzstaba Abedini (iráni) 15:7
A legjobb 32 között
Szilágyi Áron–José Quintero (venezuelai) 15:7

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik