Tokió 2020: Van bennem kis hiányérzet – Érdi Mária

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2021.07.25. 10:01
null
Érdi 19. és 18. helyet szerzett a gyenge szélben megtartott első napon (Fotó: AFP)
Érdi Mária egy 19. és egy 18. helyet szerzett a gyenge szélben megtartott első napon a Laser Radial hajóosztályban – összetettben a 19. helyről várja a folytatást.

 

Nem érkezett meg az Enosimában egyébként megszokott termik szél, amivel a versenyzők is számoltak, így nyolc-kilenc csomós, folyamatosan csökkenő szélben tartották meg az első két futamot a Laser Radial osztályban, amelyben Érdi Mária révén voltunk érdekeltek.

Az nso szakértője, a 13-szoros világbajnok Majthényi Szabolcs itthonról, a tracking segítségével követte az eseményeket, de természetesen amint kiérnek a vízről, a versenyzőket is megkeressük. Addig is nézzük, mit látott Majthényi.

„Az ilyen gyenge szélben Mári kevésbé szokott tigris lenni, talán egy kicsit kisebb az önbizalma ilyen körülmények között, ehhez képest jó ideig nem ezt láttuk. Az első futamban jól rajtolt, negyediknek vette a bóját, és utána is remekül taktikázott, sőt, a vezető horvát lányt megfütyülték, vagyis büntetést kapott, úgyhogy Mári egy pillanatra feljött a harmadik helyre. A kapunál negyedik maradt, viszont a bója után ki kellett fordulnia, ami eleve pozícióvesztést jelentett, majd át kellett verekednie magát a hátszelezőkön, akkor már nyolcadik volt, a legvégén pedig bárhogy igyekezett, sőt, kockáztatni is próbált, balos szél jött, és kiszorult a jó pozícióból. A második futamban megjött a déli szél, de nem erősödött be, itt Mári megint jól rajtolt, az első harmadban az élmezőnyben vitorlázott, de azután elfordult a szél, így azok közül, akik tőle balra rajtoltak, sokan el tudtak menni mellette. Egy szó mint száz, ez a nap talán nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, de sok van még hátra, fel lehet zárkózni. Ez a szél nem az igazi számára, erősebb kellene, amelyben jól tudja kamatoztatni a fizikai erejét.”

Sikerült elérnünk Érdi Máriát is, lássuk, hogy értékelte ő a napot: „Van bennem egy kis hiányérzet, mert az első futamban a negyedik helyről estem vissza a tizennyolcadikra egy buta hiba miatt. Egy kör után a negyedik helyen haladtam, de elmentem másik irányba, mint a többiek, és utóbb kiderült, ez fölösleges kockázatvállalás volt, ráadásul ezzel az egy manőverrel nagyon sok helyet elbuktam, mert a másik oldalon volt jobb szél. A második futamon az első kreutzban elmentem az egyik oldalra, de a másik oldal jött be – ezután már nem volt sok lehetőség felzárkózni, de amit lehetett, megtettem. Még nagyon sok van hátra, hosszú még az út, úgyhogy nem szabad ezen sokat gondolkodni, menni kell tovább. A mostani előrejelzés szerint a tájfunnak csak a széle ér el minket, ez talán annyit jelent, hogy kapunk egy kis szelet, ami akár még jó hír is lehet számomra, hiszen ha fújna a szél, lehetne egy kicsit sebességből menni.”

Érdekesség, hogy amint lapunk is megírta, kisebb tájfun közelít, ami azt jelenti (és ezt is Majthényitól tudjuk), hogy nagy kavargásban kezdődik majd el például a finn hajóosztály, vagyis Berecz Zsombor versenye. Ha ez bekövetkezik, erős szél fúj majd, de nem a megszokott irányból, hanem a part felől – ha egyáltalán tudnak benne versenyezni…

Közben a szörfösök versenye is elkezdődött, ott az egyetlen magyar induló, Cholnoky Sára az első futamban 27. helyet szerzett, a másodikban 26. pozíciót – sajnos az ő mezőnye is nagyon gyenge szélben volt kénytelen versenyezni.

VITORLÁZÁS
Laser Radial. Az állás 2 futam után:
1. Svenja Weger (német) 6 helyezési pont, 2. Anne-Marie Rindom (dán) 11, 3. Elena Vorobeva (horvát) 13, ...19. Érdi Mária (magyar) 37
SZÖRF
RSX, nők. Az állás 2 futam után:
1. Zofia Noceti-Klepacka (lengyel) 5, 2. Charline Picon (francia) 7, 3. Emma Wilson (brit) 7, ...27. Cholnoky Sára (magyar) 53

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik