Tokió 2020: bemutatták az olimpiáról szóló dokumentumfilmet Japánban

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.05.23. 12:38
Bemutatták Japánban a tavalyi, pandémia sújtotta tokiói olimpiáról szóló dokumentumfilmet.

Az első vetítésen újságírók és meghívott vendégek vehettek részt, s a tervek szerint a tokiói bemutató után szerdán Cannes-ban is debütál a film, amelynek címe egyszerűen „A 2020-as tokiói olimpia hivatalos filmje" A japán mozik jövő pénteken kezdik vetíteni.

A Kavasze Naomi rendezte, 120 perces alkotás elsősorban a sportolók szemszögéből mutatja be a játékokat.

„Az olimpia nemcsak az érmekről szól és arról, hogy első legyél valamiben, megszerezd a győzelmet. Megpróbáltam azt is ábrázolni, hogy valakinek az a célja, hogy az életben győztessé váljon” – mondta egy interjúban Kavasze.

A rendező, akit 2018-ban bíztak meg a munkával, egy másik mozit is készített „B-oldal” címmel, ez a sportolóktól távol zajló eseményeket örökítette meg. Hogy miért készült két film, arra Kavasze azt válaszolta, hogy miután a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották az ötkarikás játékokat, túl bonyolulttá vált a mű témája.

A forgatást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a tokiói szervezőbizottság finanszírozta.

A játékokat eredetileg 2020 nyarán rendezték volna a japán fővárosban, de a pandémia arra kényszerítette az illetékeseket, hogy egy évvel elhalasszák, és tavaly is csak zárt kapuk mögött tudták lebonyolítani a versenyeket.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Melbourne, Montreal, Atlanta hősei

Egyéb egyéni
2026.09.16. 21:32