Tokió 2020: a görög pólósok várnak a mieinkre az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2021.08.04. 09:44
null
Görögország lehengerlő játékkal nyert Montenegró ellen (Fotó: Getty Images)
Görögország 10–4-re nyert Montenegró ellen a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé, ahol a horvátokat remek játékkal legyőző magyar válogatottal találkozik. Spanyolország 12–8-ra nyert az Egyesült Államok ellen, így szintén elődöntős, akárcsak Szerbia, amely nagyon erős első félidejével alapozta meg az Olaszország elleni sikerét (10–6).

 

Egyesült Államok–Spanyolország 8–12

Az Egyesült Államok a negyedik helyen jutott tovább az A-csoportból, míg Spanyolország ötből öt győzelemmel, hibátlan mérleggel nyerte meg a B-t.

Ennek megfelelően utóbbi volt a toronymagas esélyes, de az amerikaiak jó napot fogtak ki, és többször is bravúrosan védekeztek. Az első és a második negyed is 3–3-as döntetlennel ért véget, így 6–6-tal vonultak szünetre a felek.

A harmadik játékrészben egyik fél sem tudott gólt szerezni, így ikszről jöhetett az utolsó negyed. A spanyolok ekkor felpörögtek, és ugyanannyi gólt dobtak, mint addig összesen: hatot. Az amerikaiaknak erre nem volt érdemi válaszuk, végül 12–8-ra elvesztették a meccset. A továbbra is hibátlan spanyolok Olaszország vagy Szerbia ellen játszanak az elődöntőben.

Montenegró–Görögország 4–10

A csoportkör alapján a görögök várták jobb formában a meccset, de az egymás elleni összevetésben és az olimpiai rutinban a montenegróiak álltak jobban. A vezetést Görögország szerezte meg egy remek ejtéssel, majd nem sokkal később kiegyenlített Montenegró egy jó centerezés után.

Ezt követően állandósult a meccs képe: a görögök sokpasszos csapatjátékkal szereztek gólokat, míg az ellenfél egyfolytában megpróbálta bejátszani a labdát centereinek – többnyire sikertelenül.

Görögország a félidőben még csak 3–1-re vezetett, de a harmadik negyed után már 6–2-re. A záró játékrészre felszívta magát a montenegrói csapat, s a centerezései egyre többször beváltak, de így sem volt esély: a görögök végül 10–4-re nyertek, magabiztos játékkal.

Olaszország–Szerbia 6–10

Az olaszok 2–2-ig tartották a lépést a szerbekkel, akik az első negyed második felében Dusan Mandics és Sztrahinja Rasovics akciógólja, valamint Nikola Dedovics előnygólja révén 5–2-re elléptek.

A második negyedben több mint négy percig nem született gól, aztán jöttek megint a szerbek kettővel, és a játékrészt 4–1-re nyerve gyakorlatilag eldöntötték a meccset.

A harmadik negyedet az olaszok lehozták kapott gól nélkül, de – főleg a pocsék emberelőnyös helyzetkihasználásuk következtében – csak egyet sikerült szerezniük, így az utolsó nyolc percre nem maradt valós esélyük a győzelemre, legfeljebb az eredmény kozmetikázására.

TOKIÓ 2020
VÍZILABDA, FÉRFIAK
NEGYEDDÖNTŐ

Egyesült Államok–Spanyolország 8–12 (3–3, 3–3, 0–0, 2–6)
Montenegró–Görögország 4–10
(1–0, 2–1, 3–1, 4–2)
Olaszország–Szerbia 6–10 (2–5, 1–4, 1–0, 2–1)
Később
Magyarország–Horvátország 15–11 (2–3, 5–2, 4–3, 4–3)

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51
Ezek is érdekelhetik