Tokió 2020: ír, kubai, brit és üzbég arany ökölvívásban

2021.08.08. 09:46
Négy döntővel – két férfi és két női súlycsoportban – befejeződtek az ökölvívók küzdelmei a tokiói olimpián. Az aranyérmek négy különböző országba kerültek, az amerikaiak viszont kettőből két finálét elveszítettek.

A hölgyek 60 kg-os súlycsoportjának első menetében a pontozók még megosztottak voltak, hogy az ír Kellie Anne Harrington, vagy a brazil Beatriz Ferreira volt a jobb (3:2 arányban ekkor még a brazilt látták jobbnak), ezt követően azonban már mindenkinél egyértelműen az ír hölgy dominált, aki így végül egyhangú pontozással nyerte meg a mérkőzést, s szállította hazája második tokiói aranyérmét. hölgyek 60 kg-os súlycsoportjának első menetében a pontozók még megosztottak voltak, hogy az ír Kellie Anne Harrington, vagy a brazil Beatriz Ferreira volt a jobb (3:2 arányban ekkor még a brazilt látták jobbnak), ezt követően azonban már mindenkinél egyértelműen az ír hölgy dominált, aki így végül egyhangú pontozással nyerte meg a mérkőzést, s szállította hazája második tokiói aranyérmét.

Izgalmas összecsapást hozott a férfiak 63 kg-os döntője a kubai Andy Cruz és az amerikai Keyshawn Davis között. Hogy mennyire kiegyensúlyozott volt ez a finálé, azt az is jól jelzi, hogy ez volt a nap egyetlen nem egyhangú pontozásos sikere, mert az öt pontozó közül egy az amerikait látta jobbnak, aki ráadásul megnyerte a második menetet is, az olimpiai bajnoki címet azonban nem. A kubai arany egyben az is jelentette, hogy a karibi ország megelőzte a magyar csapatot az éremtáblázaton.

A női 75 kg-os súlycsoport fináléjában a brit Lauren Price és a kínai Li Csian csapott össze. A kínaiak ezzel az aranyéremmel behozhatták volna az amerikaiakat az éremtáblázaton, azonban a ringben erre nem volt esélyük, mindössze egyetlen menetben, egyetlen pontozónál volt jobb a kínai, aki a mérkőzés végén mosolyogva vette tudomásul brit ellenfele egyértelmű győzelmét.

A férfiak szupernehézsúlyú (+91 kg) döntőjében az amerikaiak második aranyszerzési esélye Richard Torrez Jr. kezében volt, aki 3:2-es arányban meg is nyerte az első menetet az üzbég Bahodir Jalolov ellen, ám a következő két menetben az ázsiai ökölvívó rátett még egy lapáttal és innentől kezdve már minden pontozónál egyértelműen ő volt a jobb és megérdemelten lett aranyérmes.

Az amerikaiak így elbukták mindkét döntőjüket és 2004 óta nem tudnak aranyérmet nyerni ökölvívásban.

TOKIÓ 2020
ÖKÖLVÍVÁS, FÉRFI 63 KG
1. Andy Cruz (Kuba)
2. Keyshawn Davis (Egyesült Államok)
3. Harry Garside (Ausztrália) és Hovhanesz Bacskov (Örményország)

FÉRFI +91 KG
1. Bahodir Jalolov (Üzbegisztán)
2. Richard Torrez (Egyesült Államok)
3. Frazer Clarke (Nagy-Britannia) és Kamsibek Kunkabajev (Kazahsztán)

NŐI 60 KG
1. Kellie Anne Harrington (Írország)
2. Beatriz Ferreira (Brazília)
3. Sudaporn Seesondee (Thaiföld) és Mira Marjut Johanna Potkonen (Finnország)

NŐI 75 KG
1. Lauren Price (Nagy-Britannia)
2. Li Csien (Kína)
3. Nouchka Fontijn (Hollandia) és Zenfira Magomedalijeva (Orosz csapat)

 

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10