Tokió 2020: új kerékpárral versenyez Valter Attila

V. J.V. J.
2021.07.23. 21:12
null
Valter Attila szombaton, magyar idő szerint hajnalban áll először rajthoz (Fotó: AFP)
Valter Attila vadonatúj kerékpárral versenyez az országúti kerékpárosok szombati mezőnyversenyében a tokiói olimpián – írja az MTI.

 

A Groupama-FDJ magyar versenyzője, Valter Attila az MTI-nek elárulta, nagyon jók az első tapasztalatai az új versenygépéről, amely mindössze 6.8 kilogramm súlyú.

„Kifejezetten jól megy vele minden. A sprintekben nem szoktam vigéckedni, de még az is jobban megy ezzel a kerékpárral, amelynek merevebb a váza, mint a korábbinak, mégis könnyebb hajtani” – mondta a Lapierre márkájú fehér kerékpárról Valter, aki az idei Giro d'Italián három napig viselte az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót.

A 23 éves versenyző szombaton a 11 órakor (magyar idő szerint hajnal 4-kor) rajtoló mezőnyversenyben áll rajthoz az ötkarikás játékokon. A 234 kilométeres táv útvonala kifejezetten kedvező számára, mert három nagy hegyre – közte a Fudzsira is – fel kell tekernie a csaknem 130 fős mezőnynek.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi

Legfrissebb hírek

Mikel Oyarzabal: Nyugodtságot kell sugároznunk a fiatalabb játékosok felé

Foci vb 2026
2026.06.15. 21:01

Ilyen mezekben játszanak a H-csoport csapatai az első fordulóban

Foci vb 2026
2026.06.15. 16:28

Hazaért a szökés a Tirreno–Adriatico 5. szakaszán

Kerékpár
2026.03.13. 18:16

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

„Nem úgy sikerült ez az év, ahogy elterveztem” – Valter Attila

Kerékpár
2025.10.13. 16:16

Lehengerlő Pogacar-show Ruandában: címvédést ért a 66 kilométeres szóló

Kerékpár
2025.09.28. 16:55
Ezek is érdekelhetik