Tokió 2020: tavaly mindkét csuklóját eltörte, most a döntőben úszik

2021.07.29. 01:21
null
Nic Fink tavaly eltörte mindkét kezét, most az olimpia döntőjében úszhat (Fotó: Getty Images)
Az amerikai úszó, Nicolas Fink futammásodikként, a negyedik legjobb idővel jutott be a 200 méteres mellúszás döntőjébe Tokióban. Ahogy az lenni szokott, Fink is sok mindenen keresztül ment, mielőtt a csúcsra érhetett volna – tavaly például eltörte mindkét csuklóját.

 

Nicolas Fink tavaly edzés közben elesett, és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy mindkét csuklója súlyosan megsérült. Ez azt eredményezte, hogy a 2020-as évben javarészt hanyagolnia kellett a vízi edzéseit, ha mégis úszhatott, csakis gipszben tehette.

Edzés közben sérültem meg, de nem a vízben. Ezután csak gipszben edzhettem, és elmondhatom, nem ajánlom az embereknek, hogy hatezer méteres távokat ilyen nehezítéssel próbáljanak meg leúszni" – mondta Fink.

A mellúszásra szakosodó versenyző egy San Franciscó-i egyesületnek, a Cali Condorsnak a tagja, amellyel tavaly megnyerte a Nemzetközi úszóliga (ISL) budapesti döntőjét.

Fink a hat hónapos rehabilitációját követően teljesen felépült és csütörtökön a tokiói olimpia 200 méteres mellúszásának döntőjébe is bejutott, amit meg is nyerhet – ez pedig minden bizonnyal kárpótolná a visszatérésbe fektetett erőfeszítéséért.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Los Angeles 2028: végleges a vízilabda kvalifikációs rendszere

Vízilabda
2026.05.08. 10:51

Nagy-Britannia a 2040-es években ismét olimpiát rendezhet

Egyéb egyéni
2026.05.06. 10:46

A berlini városvezetés egyhangúlag jóváhagyta a lehetséges olimpiai pályázatra vonatkozó terveket

Egyéb egyéni
2026.05.05. 17:58
Ezek is érdekelhetik