Tokió 2020: Szeretném negyedszerre és ötödszörre is elkapni a fonalat – Szilágyi

KOVÁCS ERIKA (Tokió)KOVÁCS ERIKA (Tokió)
2021.07.24. 10:05
null
Szilágyi Áron tudja, mit kell tennie (Fotó: Mirkó István)
Bejutott a legjobb négy közé a férfi kard egyéni versenyében Szilágyi Áron, így már biztos, hogy éremért vívhat Tokióban a magyar idő szerint 12 órakor kezdődő programban.


 

– A negyeddöntős asszója óta eltelt tíz percben több üzenetet kaptam, a nyomdaképes verziót idézem: Úristen, már megint hogy vív?! És ismételem is: Te jó ég, már megint hogy vív?!
– Örülök, ha így látják. Elkaptam a fonalat ma már háromszor, szeretném negyedszerre és ötödszörre is elkapni – felelte a Nemzeti Sportnak a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron.

„Hálás vagyok a szurkolásért”

Szilágyi Áron minden pástra lépésénél, majd minden találatánál nagy hangzavar támad a tokiói vívócsarnokban – már persze a körülményekhez képest.
„Felkészültem arra, hogy üres teremben fogok vívni, arra is, hogy hangokat és effekteket vágnak be háttérzajként, de arra nem, hogy egy maréknyi, vívókból, edzőkből és vezetőkből álló csapat szurkol nekem, ráadásul így. Nagyon hálás vagyok nekik” – mondta Szilágyi.

– A nap elején érezte, hogy megvan ez az érzés?
– Nem foglalkozom semmivel, ami belső érzés. Persze, reggel izgultam, volt bennem versenydrukk, hiszen ez egy olimpia, ám ahogy megérkeztem a terembe, és megittam a kávémat, tudtam, utána csak az ellenfelekre kell koncentrálnom.

– Ott van a legjobb négy között, ám most következik egy hosszabb szünet, ezt hogyan tölti?
– Teljesen új verseny kezdődik: a háromórás szünetben Bodnár József masszőr vesz kezelésbe, ő egyébként ott volt velem Londonban és Rióban is, és elég hatékonyan végezte feladatát. Aztán edzőmmel, Decsi Andrissal iskolázunk együtt, s minden bizonnyal ezúttal is csapattársamat, Gémesi Csanádot kérem meg arra, hogy melegítsen be engem a következő asszóra.

– Amikor beszélgetünk, épp zajlik az O Szang Uk és Szandro Bazadze közötti negyeddöntő: a dél-koreait vagy a grúz fiút szeretné az elődöntőben?
– Ez nem kívánságműsor, nem választhatom meg az ellenfeleimet, azt kell legyőznöm, aki szembejön. Egyébként mindkettőjükkel vívtam a márciusi budapesti világkupaversenyen – tudjuk, mit kell ellenük csinálni.

– Közben meglepetésre kiesett a dél-koreai világranglista-vezető, vagyis jön a grúz fiú – most mit mond?
– Ugyanazt: tudjuk, mit kell ellene csinálni.

TOKIÓ 2020
VÍVÓVERSENYEK
KARDVÍVÁS, FÉRFI EGYÉNI
A negyeddöntőben
Szilágyi Áron–Ali Pakdaman (iráni) 15:6
A legjobb 16 között
Szilágyi Áron–Modzstaba Abedini (iráni) 15:7
A legjobb 32 között

Decsi Tamás–Max Hartung (német) 8:15
Szatmári András–Ali Pakdaman (iráni) 12:15
Szilágyi Áron–José Quintero (venezuelai) 15:7

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09