Tokió 2020: pontszerzésben reménykedik a magyar evezős

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.07.17. 14:26
null
Pétervári-Molnár Bendegúz pontot szerezne (Fotó: Magyar Evezős Szövetség)
Pontszerző helyezésben reménykedik Pétervári-Molnár Bendegúz, a jövő pénteken rajtoló tokiói olimpia egyetlen magyar evezőse.

 

„Azt a taktikai hibát biztosan nem követem el, mint Rióban a negyeddöntőben. Azóta erősebb lettem, technikailag is fejlődtem és tapasztaltabb vagyok – fogalmazott az MTI-nek az egypárban induló 28 éves versenyző, aki öt éve 14. lett az előző játékokon. – A pénteki előfutamból mindenképpen tovább akarok jutni, hogy kihagyjam a reményfutamokat. Rióban is én voltam az elsőként bemutatkozó magyar, ez most sem lesz másként, ugyan nincs nagy jelentősége, de mégis különleges érzést ad számomra”.

A versenyhelyszínt illetően kifejtette: hátszél jellemzi, amitől rendkívül gyors a pálya, de őt nem zavarják a szél okozta hullámok, mert azokat általában jobban kezeli a riválisainál. Ugyanakkor szerinte a pályabeosztásnak fontos szerepe lehet, mert alul kedvezőbbek a körülmények.

Pétervári-Molnár kellemesnek nevezte az utazást, mert sokat tudott aludni, egyedül a négyórás várakozás okozott neki kellemetlenséget a tokiói reptéren az országba belépésnél. Hozzátette, a kötelező maszkhasználaton kívül eddig nem érzi, hogy ez az olimpia más lenne, ő személy szerint kifejezetten jól érzi magát, a körülmények pedig kiválóak.

„Az olimpiai falu kifejezetten jó, a rióihoz viszonyítva pedig kiváltképpen, mert ott az embernek a kezében maradt a korlát, ha megfogta… A versenypályát vasárnaptól próbálhatjuk ki, most csak összeszereltük a hajót” – mondta Pétervári-Molnár.

Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Simon Béla a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.03.09. 17:16

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13
Ezek is érdekelhetik