Tokió 2020: kínai házidöntő lesz asztalitenisz női egyesben

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 06:26
null
Döntős a világranglista-vezető Csen Meng (Fotó: AFP)
A kínai női asztaliteniszezők erődemonstrációt tartottak az elődöntőben, mindkét játékosuk játszmavesztés nélkül jutott be a fináléba, ezzel eldőlt, hogy mint 1988 óta mindig, ebben a számban kínai aranyérmes lesz.


A jelek szerint azoknak lesz igazuk, akik a japán asztaliteniszezők nagy készülődése ellenére is úgy gondolták, az olimpia házigazdái alapvetően nem lesznek képesek megtörni a kínai hegemóniát. Igaz, a Mizutani Jun, Ito Mima vegyes párosuk aranyérmes lett, de a másik két egyéni számban, férfi és női egyesben elmaradnak attól, amit önmaguktól vártak.

Olyannyira, hogy női egyesben már azt is tudjuk, hogy szokás szerint kínai házidöntő lesz, miután az elődöntőben a világranglista-vezető Csen Meng a szingapúrii Jü Meng-jüt, a világranglista-3. Szun Jing-sa pedig a japán Ito Mimát verte meg, ráadásul a kínaiak mindkét helyen erődemonstrációt tartottak, még játszmát sem veszítettek.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy férfi egyesben már az elődöntőben sem lesz hazai asztaliteniszező, a nagyon várt kínai–japán pingpongháborúnak – bár a két csapatverseny még hátravan – egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik