US Open: Jövőre másképp lesz – Fucsovics az ötszettes búcsú után

Vágólapra másolva!
2019.08.26. 22:19
null
Fucsovics Márton öt szettben maradt alul a US Open első körében (Fotó: MTI)
Mint beszámoltunk róla, Fucsovics Márton ötszettes vereséget szenvedett a US Open 1. fordulójában a grúz Nikoloz Baszilasvilitől. Fucsovics a mérkőzést követően arról beszélt a Nemzeti Sportnak, jövőre fontos lenne megoldani, hogy az edzője mindenhol ott lehessen vele, ez a hasonlóan kiélezett meccseken akár döntő kérdés is lehet.


– Min múlt a döntő szett?
– Megtanultam, hogy az ötödik játszmában bármi előfordulhat. Volt, amikor én jöttem ki győztesen ebből, az idén viszont egyszer sem… Remélem, ez majd idővel megfordul. Három-egynél Baszilasvili elkezdett stabilabban játszani, nekem kicsit görcsölt a lábam, ezért nem tudtam úgy odaállni szerválni, ahogy szerettem volna – felelte a Nemzeti Sport kérdésére a láthatóan rettentően csalódott Fucsovics Márton a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Az adogatójátékával végig gondban volt – és nem csak most.
– Régóta probléma ez: hullámzó a szervám, vannak jó periódusok, olykor viszont nagyon gyengén megy. Most is akadt néhány jó gém, aztán… De azt is hozzá kell tennem, hogy Baszilasvili az egyik legjobb ritörnöző a mezőnyben, mindig nagy nyomás alatt kellett adogatnom.

– Sorozatban harmadik ötszettes Grand Slam-mérkőzését veszítette el. Miért?
– Ez igaz, de három top 20-as rivális ellen! A legjobbak közé tartozó játékosokat szorongattam meg, volt esélyem a győzelemre. Mindig elmondom, remélem, még nyolc-kilenc évig itt leszek a top százban, Grand Slam-tornák főtábláin, és bízom benne, idővel ezeket a mérkőzéseket megnyerem.

Az viszont nem éppen normális, hogy az idén két Grand Slam-tornán is edző nélkül szerepelt.
– Tanulságos év, az biztos… Jövőre másképp fogjuk szervezni, de most, egy ilyen mérkőzés után még nem tudok választ adni arra, hogy miként. Szeretném, hogy olyan edzőm legyen, aki mindenhová el tud utazni velem. Az elmúlt két hétben nem versenyeztem, csak tréningeztem, jó lett volna, ha ott van az edzőm is…

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Baszilasvili (grúz, 17.)–Fucsovics 3:6, 6:4, 6:2, 3:6, 6:3

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik