Tenisz: Valkusz Máté eredményeit a Cicipasz család is követi

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 20:17
null
Valkusz Máté eredményeit a Cicipasz család is követi (Fotó: Árvai Károly)
A 23 éves Valkusz Máté a következő két hétben azért küzd, hogy elérje a wimbledoni kvalifikációt, s erre reális esélye is mutatkozik.

 

Újabb oldott hangulatú, szűk körű sajtóbeszélgetést rendezett a Magyar Teniszszövetség a Nemzeti Edzésközpontban, amelynek ezúttal Valkusz Máté volt az alanya. A 2022-es évet a világranglista 460. helyén kezdő, jelenleg már 264. játékos három challengertornán is remekelt, kettőn elődöntőbe, az egyiken negyeddöntőbe jutott. A 23 éves teniszező karrierje eddigi fénypontjain van túl, Mauthausenben például megszerezte élete első győzelmét top 100-as ellen, az ausztrál John Millman volt az áldozat. Valkusz a spliti elődöntőben éppen Piros Zsombortól kapott ki viszonylag simán, az már a második mérkőzése volt aznap, és egyébként sem jó, ha valaki a barátja ellen játszik, viszont fogadkozik, hogy legközelebb másként lesz – talán éppen a wimbledoni főtáblára jutásért vívott összecsapáson…

Piroshoz egyébként abban is hasonlít, hogy nemrég lett barátnője, ami mindkettejüknek lendületet adott, továbbá egy évvel fiatalabb kollégája is felülmúlta Millmant, méghozzá Torinóban, a Davis-kupa fináléjának csoportmérkőzésén, ugyancsak rendkívül intenzív csatában és három játszmában, ám kemény pályán, ami az ausztrál erőssége.

Valkusz Máté elmondta, a következő két hétben negyven-ötven pontot kell gyűjtenie, hogy elérhesse a wimbledoni kvalifikációt, és ez reálisnak tűnik, hiszen a francavillai és a vicenzai (vagy troisdorfi) versenyen sem lesz túl veretes a mezőny. Igaz, a többi teniszezőhöz hasonlóan külön nem gyakorol füves borításon, de a gyorsasága kedvezhet neki, mert jó keze van, és fontos, hogy jól helyezze a szervákat, továbbá akár röptékkel, ejtésekkel operáljon. Véleménye szerint minden teniszező a Grand Slamekért játszik, mert azoknak a legnagyobb a presztízsük, és a legnagyobb pénzdíjakat is adják. Még ha kikap a selejtező első fordulójában, az is felér két-három challengerverseny megnyerésével. Megkérdeztük Valkusztól, tartja-e a kapcsolatot nemzetközi kortársaival, milyen viszont ápol velük.

„Többen írtak az egyik közösségi oldalon, hogy menjek ki hozzájuk az akadémiájukra, biztosítják a szállás- és az edzéslehetőséget, a támogató barátaim visszavárnak az élmezőnybe, ahol utánpótlás-éveimben jártam. Szoktunk üzeneteket váltani Sztefanosz Cicipasszal is, régen nagyon sokat játszottam vele, és az édesapja megadta az elérhetőségét, emellett a Mouratoglou Akadémiáról is hívtak – jó látni, hogy figyelik az eredményeimet, követik a pályafutásomat” – felelte beszélgetőpartnerünk, aki a tavaly év végi, a Davis-kupa-világdöntőjével kapcsolatos konfliktust minden érintett csapattársával egyesével rendezte.

Az eredetileg Roger Federerért rajongó, az utóbbi időben Rafael Nadalhoz hasonló hozzáállásúvá váló Valkusz Máté reméli, ha egészséges marad, ami nála kardinális kérdés, év végére megközelítheti a top 150-et is a világranglistán. Az utóbbi esztendőkben ugyanis többek között sérült volt a válla rotátorköpenye (ezért kellett a tavalyi budapesti ITF-versenyen alulról szerválnia, más kérdés, hogy így is megnyerte a tornát), a legutóbbi négy évből háromszor is előjött nála a pihenésen kívül mással nemigen gyógyítható mononukleózis (Valkusz német orvosa szerint ha olyanokkal érintkezik, akikben az Epstein–Barr-vírus hasonló fajtája dolgozik, akkor újraaktiválódik a betegség), megnehezítette az életét a gyomorban jelentkező Candida-fertőzés, műtötték a csuklóját és a manduláját, valamint az Achilles-ina is okozott neki gondokat.

Lapunk érdeklődött Valkusz Máténál arról is, mennyire ismeri jól az éveken át Magyarországon edző, itt is élő ukrán Szerhij Sztahovszkijt, aki idén vonult vissza. Válaszában elmondta, hogy Sztahovszkij ígéretet tett arra, hogy foglalkozik majd Valkusszal, felkészíti őt a nemzetközi mezőnyre, amelyet jól ismer, de ez az együttműködés az orosz–ukrán háború miatt egyelőre nem valósult meg – ha tisztázódnak a viszonyok, feltörekvő játékosunk valószínűleg újra felkeresi Sztahovszkijt, mert úgy érzi, hozzá tudna tenni a karrierjéhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik