Tenisz: Shapovalov megállította Wawrinkát Szentpéterváron

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 20:41
null
Denis Shapovalov két szettben legyőzte Stan Wawrinkát (Fotó: AFP)
Denis Shapovalov két szettben legyőzte Stan Wawrinkát a szentpétervári férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

 

A második helyen kiemelt kanadai és az ötödikként rangsorolt svájci játékos összecsapása 1 óra 42 percig tartott. A kiegyenlített ütközetben döntőnek bizonyult, hogy Shapovalov háromszor tudta elvenni Wawrinka adogatójátékát, miközben csak egyszer veszítette el a sajátját.

Az oroszországi viadalon csak olyan játékos szerepel majd az elődöntőben, aki kiemeltként indulhatott a tornán.

Szardínián nem jutott kiemelt játékos a négy közé, pénteken utolsóként kiesett a spanyol Albert Ramos is. A világranglista 45. helyezettje a torna negyedik kiemeltjeként a negyeddöntőben szettelőnyhöz jutott ugyan Marco Cecchinato (103.) ellen, de olasz ellenfele két nagyon sima játszmával fordított, és 2 óra 13 perc után győztesen hagyta el a pályát.

ATP 500-AS TORNA, SZENTPÉTERVÁR (1 399 370 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Shapovalov (kanadai, 2.)–Wawrinka (svájci, 5.) 6:4, 7:5
Rubljov (orosz, 3.)–Norrie (brit) 6:2, 6:1
Raonic (kanadai, 6.)–Hacsanov (orosz, 4.) 6:1, 7:6 (7–1)
Coric (horvát, 7.)–Opelka (amerikai) 7:6 (7–3), 6:3
Az elődöntőben: Coric–Raonic, Rubljov–Shapovalov

ATP 250-ES TORNA, FORRTE VILLAGE (271 345 dollár, salak)
NEGYEDDÖNTŐ

Cecchinato (olasz)–A. Ramos (spanyol, 4.) 4:6, 6:1, 6:1
Petrovics (szerb)–Delbonis (argentin) 7:6 (7–3), 6:1
Musetti (olasz)–Hanfmann (német) 6:2, 6:4
Györe (szerbiai)–Vesely (cseh) 6:4, 6:4
Az elődöntőben: Petrovics–Cecchinato, Musetti–Györe

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik