Tenisz: Nagyon kevés az esélyünk az ausztrálok ellen – Köves

Vágólapra másolva!
2021.12.06. 08:42
null
Köves Gábor nem lát sok esélyt az ausztrálok ellen
Kőkemény feladat vár március elején a világliga selejtezőjében a magyar Davis-kupa-válogatottra, amely – leginkább Piros Zsombornak köszönhetően – megvillantotta oroszlánkörmeit a legendás sorozat világdöntőjének torinói csoportjában. A mieink ismét összecsaphatnak Ausztráliával, amely Olaszországban úgy verte meg 2–1-re Köves Gábor együttesét, hogy előbb Piros Zsombor nagy bravúrral legyőzte John Millmant, aztán Fucsovics Márton gigászi küzdelemben kikapott Alex de Minaurtól, végül párosban Marozsán Fábián és Piros három szettre kényszerítette a jóval erősebb Alex Bolt, John Peers kettőst. Köves kevés esélyt lát az ausztrálok ellen.


– Megint az ausztrálokkal játszhatunk, ezúttal vendégként. Ha abból indulunk ki, hogy majdnem elcsíptük őket Torinóban, van okunk a bizakodásra?
– Nagyon kevés esélyünk van a továbbjutásra, mert hazai pályán nekik sokkal kedvezőbb borításokon rendezhetik meg a mérkőzéseket. Bár Fucsovics Marci negyeddöntős volt Wimbledonban idén, tehát ha a füvet választják, ez adhat okot a reményre. Az is fontos, milyen csapattal állnak fel, ahogyan az is kérdés, kik állnak majd rendelkezésre a mi oldalunkon, visszatér-e Balázs Attila. Itthon jóval több sanszunk lenne a győzelemre.

– Meglepte, hogy a minket is felülmúló Horvátország bejutott a Davis-kupa világdöntőjének fináléjába?
– Abból a szempontból igen, hogy kik hozták a sikereket. A párosuk miatt a horvátok gyakorlatilag egy nulláról indultak minden meccsen, az olaszok ellen Gojo nyert, Cilic nyerő pozícióból kapott ki, ellenünk Serdarusic győzött, míg Cilic szintén veszített. A várakozásokhoz képest fordított módon menetelhettek sokáig, Gojo olyan volt náluk, mint Piros Zsombi nálunk, vagyis jolly joker.

– Lejárt a szerződése szövetségi kapitányként, marad a posztján?
– Nem rajtam múlik, a megbízatásom december ötödikén véget ért. Leadom a jelentésemet, és várom, mi lesz a sorsom.

 

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
5 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
19 órája

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
19 órája

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Australian Open-győztes került be a magyarok elleni Davis-kupa-csapatba

Tenisz
2026.01.31. 09:29

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48
Ezek is érdekelhetik