Tenisz: Muguruza kiesett, Rubljov elődöntős

Vágólapra másolva!
2021.06.18. 22:32
null
Andrej Rubljov (Fotó: AFP)
A negyedik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov elődöntőbe jutott a hallei füves pályás tenisztornán, az első kiemelt Matteo Berrettini és a negyedikként rangsorolt ausztrál Alex de Minaur a londoni férfi teniszversenyen jutott be a legjobb négy közé, míg a hatodik kiemelt Garbine Muguruza nagy csatában kikapott, így kiesett a Berlinben zajló füves pályás női teniszviadal negyeddöntőjében – közölte az MTI.

 

Andrej Rubljov pénteken, a hallei negyeddöntőben 1 óra 22 perc alatt, két játszmában múlta felül a német Philipp Kohlschreibert. Az orosz a torna kiemelt játékosai közül egyedüliként került már a nyolc közé is; az elődöntőben a grúz Nikoloz Baszilasvilivel találkozik.

Az olasz Matteo Berrettini Daniel Evansszel csapott össze a londoni negyeddöntőben, és egy szoros, illetve egy simább szettben, alig több mint másfél óra alatt győzött. Alex de Minaur a horvát Marin Ciliccsel nagy csatát vívott, és három játszmában győzött. A pénteki napon csak három negyeddöntőt tudtak megrendezni, Frances Tiafoe és Denis Shapovalov meccse félbeszakadt.

A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes Garbine Muguruza a francia Alize Cornet-val találkozott a berlini női versenyen, és két és fél órás meccs végén a döntő játszmát rövidítésben 7–5-re bukta el.


ATP 500-AS TORNA, HALLE (1 455 925 euró, fű)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Rubljov (orosz, 4.)–Kohlschreiber (német) 7:6 (7–4), 6:2
Baszilasvili (grúz)–Harris (dél-afrikai) 6:4, 7:6 (7–5)
Auger-Aliassime (kanadai)–Giron (amerikai) 6:3, 6:2
Humbert (francia)–Korda (amerikai) 6:2, 6:7 (5–7), 6:4
Az elődöntő párosítása: Rubljov–Baszilasvili, Auger-Aliassime–Humbert

ATP 500-AS TORNA, LONDON (1 427 455 euró, fű)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Berrettini (olasz, 1.)–Evans (brit, 6.) 7:6 (7–5), 6:3
De Minaur (ausztrál, 4.)–Cilic (horvát) 3:6, 6:3, 6:4
Norrie (brit)–Draper (brit) 6:3, 6:3

WTA-TORNA, BERLIN (565 530 euró, fű)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Bencic (svájci, 5.)–Alekszandrova (orosz) 6:4, 4:6, 7:6 (7–4)
Cornet (francia)–Muguruza (spanyol, 6.) 4:6, 6:3, 7:6 (7–5)
Azarenka (fehérorosz, 7.)–Pegula (amerikai) 6:2, 5:7, 6:4
Szamszonova (orosz)–Keys (amerikai) 7:6 (7–4), 2:6, 7:6 (7–0)
Az elődöntő párosítása: Szamszonova–Azarenka, Cornet–Bencic

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik