Tenisz: megszakadt Karlovic sorozata, Monfils tornagyőztes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 23:27
null
Gaël Monfils a washingtoni trófeával
Gaël Monfils úgy verte meg 5:7, 7:6, 6:4-re Ivo Karlovicot a washingtoni kemény pályás tenisztorna döntőjében, hogy kétszer is elvette a horvát óriás adogatójátékát.

 

Ivo Karlovic a második szett végén szerválhatott a győzelemért, de nem járt sikerrel, 53 megnyert adogatójáték után brékelték.

Monfils ezt követően tie-breakben egyenlített, majd a döntő játszmában újra elvette ellenfele szerváját, a sajátjára pedig jól vigyázott. Ezzel javított valamelyest pocsék döntőbeli mérlegén, ez volt ugyanis a 25. fináléja ATP-tornán, de csak a hatodik, amelyet megnyert. Ilyen rangos versenyt pedig még sosem nyert meg korábban.

Feliciano López az ötödik ATP-tornagyőzelmét aratta pályafutása során, salakon viszont az elsőt. A 34 éves spanyol kemény pályán és füvön is két trófeát szerzett egyesben, salakon az ezelőtti három döntőjét elbukta (Gstaad 2006, Belgrád 2011, Quito 2015). Most a gstaadi fináléban a holland Robin Haasét győzte le.

Remek hétvégét zártak az olasz férfiteniszezők, ugyanis Paolo Lorenzi szombati kitzbüheli tornagyőzelme után az umagi verseny vasárnapi döntőjét Fabio Fognini nyerte meg, 6:4, 6:1-re a szlovák Andrej Martin ellen. A 29 éves Fognini a negyedik tornagyőzelmét aratta az ATP World Touron, amelyen a 26 éves Martinnak ez volt az első döntője.

Laura Siegemund 28 évesen ünnepelhette az első WTA-tornagyőzelmét, a bastadi fináléban 7:5, 6:1-re nyert a 20 éves cseh Katerina Siniaková ellen. A német játékosnak ez volt a második WTA-döntője, az elsőt idén áprilisban Stuttgartban honfitársával, Angelique Kerberrel szemben veszítette el.

ATP 500-AS TORNA, WASHINGTON (1 877 705 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Monfils (francia, 2.)–Karlovic (horvát, 13.) 5:7, 7:6, 6:4

ATP 250-ES TORNA, GSTAAD (520 070 euró, salak)
DÖNTŐ

López (spanyol, 1.)–Haase (holland) 6:4, 7:5

WTA-TORNA, BASTAD (226 750 dollár, salak)
DÖNTŐ

Siegemund (német, 6.)–Siniaková (cseh) 7:5, 6:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik