Tenisz: Halep 33 perc alatt nyerte meg a római döntőt

Vágólapra másolva!
2020.09.21. 15:46
null
Halep két elvesztett döntő után tudott Rómában diadalmaskodni (Fotó: AFP)
A római női salakpályás tenisztorna döntőjében két korábbi világranglista-vezető találkozott, s az első kiemelt román Simona Halep 33 perc játék után diadalmaskodott, miután a második helyen rangsorolt cseh Karolína Plísková sérülés miatt a második játszma elején feladta a mérkőzést.


Halep és Plísková karrierjük során 12. alkalommal találkoztak egymással, a románnak ez volt a 8. győzelme cseh ellenfelével szemben.

Halep a teniszélet újraindulása óta még veretlen, mind a tíz meccsét megnyerte, az olasz főváros előtt Prágában is diadalmaskodott, majd a US Opent biztonsági okokból kihagyta. A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes, 28 éves Halep pályafutása 22. trófeáját gyűjtötte be Rómában

A férfiak döntője is hétfő délután lesz, ott az első kiemelt szerb Novak Djokovics és a negyeddöntőben Rafael Nadalt búcsúztató, nyolcadik helyen kiemelt argentin Diego Schwartzman találkoznak majd.

WTA-TORNA, RÓMA (2 098 290 dollár, salak)
DÖNTŐ

Halep (román, 1.)–Ka. Plisková (cseh, 2.) 6:0, 2:1-nél Plisková feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik