Tenisz: Fucsovics Márton könnyű győzelemmel indított Barcelonában

Vágólapra másolva!
2022.04.19. 12:55
null
Fucsovics remekül adogatott (Fotó: Getty Images)
A Barcelonában zajló ATP 500-as torna első fordulójában a világranglista 53. helyén álló Fucsovics Márton csaknem másfél óra alatt két sima játszmában legyőzte a 86. helyen rangsorolt ausztrál Jordan Thompsont, így készülhet a második fordulóra, ahol a 15. helyen kiemelt argentin, Federico Delbonis lesz az ellenfele.

Fucsovics Márton remekül kezdett, hiszen rögtön a harmadik játékban elvette Thompson adogatójátékát, és miután az ausztrálnak fogadóként az első játszmában egyszer sem sikerült 30 fölé kerülnie, így esélye sem volt arra, hogy ledolgozza a hátrányát, s Fucsovics koncentrált adogatójátékának köszönhetően 48 perc alatt 6:4-re nyerte a játékot.

A mérkőzés képe a második szettben sem sokat változott, sőt Fucsovics még javulni is tudott, látványos pontokat szerzett, ha kellett jól és hatékonyan variálta játékát, míg az ausztrálnak érezhetően nem jött ki a lépés, s hiába próbálkozott sok mindennel, nem tudta megtörni a valóban kiválóan teniszező Fucsovicsot. A 30 éves magyar játékos az első játékban még kihasználatlanul hagyott két bréklabdát, de 2:2 után már elvette ellenfele adogatását, s miután mögé tette a saját szervajátékát, ismét brékelte az eddigre már a vereségbe beletörődő ausztrált, s 5:2 után a második meccslabdáját kihasználva le is zárta a mérkőzést.

A folytatásban a 15. kiemeltként erőnyerő, balkezes argentin Federico Delbonis vár Fucsovicsra.

ATP 500-AS TORNA, BARCELONA (2 661 825 euró, salak pálya)
EREDMÉNYEK, 1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Fucsovics Márton–Jordan Thompson (ausztrál) 6:4, 6:2
Taberner (spanyol)–Korda (amerikai) 6:3, 6:0
Ruusuvuori (finn–)F. López (spanyol) 6:0, 6:1
Harris (dél-afrikai)–Carballés (spanyol) 6:4, 7:6 (7–0)
Dellien (bolíviai)–Guinard (francia) 6:4, 7:5
Humbert (francia)–Andújar (spanyol) 6:4, 6:3
Ivaska (fehérorosz)–Martínez (spanyol) 6:4, 7:6 (7–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik