Tenisz: felépült rákbetegségéből a korábbi világelső teniszezőnő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 10:05
null
Navratilova novemberben észlelte, hogy gond van, de mára felgyógyult (Fotó: Getty Images)
Felépült a korai stádiumban észlelt torok- és mellrákból Martina Navratilova korábbi teniszező.

A 66 éves legendás játékos januárban jelentette be, hogy diagnosztizálták nála a betegséget, most pedig egy kedden adásba kerülő televíziós interjúban elárulta, az orvosok gyógyultnak nyilvánították.

„Az orvosok jelenlegi információi és tudásuk szerint rendben vagyok. Lesz még néhány sugárkezelés a következő hetekben, de ez elsősorban a megelőzés érdekében történik” – fogalmazott Navratilova.

Az egykori kiváló játékos a novemberi, Forth Worth-i WTA-világbajnokságon érzett a torkában egy megnagyobbodott nyirokcsomót, és mivel a duzzanat nem szűnt meg, további vizsgálatokra került sor. A későbbi biopszia kimutatta, egyes stádiumú torokrákja van, illetve ettől függetlenül kóros elváltozást találtak a mellében is, de mindkét daganatot korai stádiumban észlelték, így Navratilova kezelése még januárban elkezdődött.

A csehszlovák születésű amerikai sportoló rendkívül eredményes pályafutása során összesen 59 Grand Slam-tornagyőzelmet szerzett, ebből 18-at egyéniben nyert. Kedvenc tornája a wimbledoni volt, ahol egyesben kilencszer, párosban hétszer, vegyes párosban négyszer nem talált legyőzőre. Az egyéni világranglistát 332, a párost 237 héten át vezette.

Navratilova 2010-ben már átesett egy sikeres mellrákkezelésen.

Legfrissebb hírek

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
Tegnap, 7:02

Tenisz: Swiatek veresége is belefért, a lengyelek nyerték a United-kupát

Tenisz
2026.01.11. 16:33

Gálfi Dalma egyesben feljutott a főtáblára Adelaide-ben

Tenisz
2026.01.11. 10:18

Gálfi Dalma továbbjutott Adelaide-ben, Udvardy Panna búcsúzott Hobartban

Tenisz
2026.01.10. 08:22

Kínos magyarázkodás a kenyai szövetségtől az egyiptomi szabadkártyája miatt

Tenisz
2026.01.09. 15:10

Nick Kyrgios csak párosban indul az Australian Openen

Tenisz
2026.01.09. 06:54

Szabalenka egészségmegőrzési szempontból idén is hagy majd ki kötelező versenyeket

Tenisz
2026.01.08. 13:06

Egy teljesen fogalmatlan egyiptomi „teniszezőn” röhög a világ

Tenisz
2026.01.08. 11:54
Ezek is érdekelhetik