Tenisz: „Djokovics végül elkerülte a katasztrófát”

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 08:25
null
Fucsovics Márton a keddi esti, Novak Djokovics elleni mérkőzésen (Fotó: MTI)
Mint beszámoltunk róla, kedd este Novak Djokovics három játszmában (6:2, 4:6, 6:3) legyőzte Fucsovics Mártont a párizsi ATP 1000-es tenisztorna második fordulójában. Íme, néhány szerb lapvélemény a szoros csatában eldőlt mérkőzésről!

 

Blic: Djokovicsnak akadtak gondjai, de végül lehengerlő játékával elkerülte a katasztrófát

A magyar teniszező ezen a mérkőzésen mutatta meg, milyen teljesítményre képes, és alaposan megizzasztotta Novakot, aki a végén az erejének és a tapasztalatának köszönhetően megnyerte a meccset. Az első, magabiztosan megnyert (6:2) játszma után Djokovics játékának színvonala csökkent, és ezt Fucsovics azonnal kihasználta arra, hogy felzárkózzon. A döntő szettben azonban a világelső már önmaga volt, és azt nyújtotta, amit elvártunk tőle.

Nova S: Nem várt dráma, Djokovics vesztett helyzetből állt fel és kápráztatta el a közönséget

Az első szettben az történt a pályán, amit Djokovics szeretett volna, gond nélkül nyerte meg a játszmát. A dolgok állása azonban megváltozott a folytatásban, amikor Fucsovics megmutatta, miért is játszott negyeddöntőt Wimbledonban. A magyar teniszező első szervái pontosak voltak, és a szettet is megnyerte. A döntő játszmában 3:2-nél Djokovics magasabb fokozatba kapcsolt, és egy újabb brékkel megnyerte a találkozót.

Szportszki zsurnal: Djokovics játszmát veszített, de bejutott a harmadik fordulóba

A világ legjobb teniszezőjének két órára és egy percre volt szüksége, hogy legyőzze ellenfelét. Az első játszma harminchét percig tartott, a világelső kétszer is elnyerte ellenfele adogatójátékát. A másodikat a magyar játékos úgy nyerte meg, hogy Djokovicsnak egyszer sem sikerült brékelnie, Fucsovics viszont a harmadik játékban elvette a világelső adogatójátékát, ami elég volt a szett megnyeréséhez. A döntő játszmában Djokovics kétszer, Fucsovics egyszer brékelt, s ezt az előnyt a világelső megőrizte a szett végéig.

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (3 084 450 euró, kemény pálya)
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Novak Djokovics (szerb, 1.)–Fucsovics Márton 6:2, 4:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik