Tenisz: Djokovics és Murray is kiesett Cincinnatiben

Vágólapra másolva!
2013.08.16. 22:00
null
Rafael Nadal ismét győzelmet ünnepelhetett Roger Federerrel szemben (Fotó: Action Images)
A Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében az első helyen kiemelt Novak Djokovics és a másodikként rangsorolt Andy Murray is búcsúzott a további küzdelmektől. A szerb versenyzőt az amerikai John Isner, míg a brit játékost a cseh Tomás Berdych ejtette ki. A korábbi világelsők rangadóján, a Rafael Nadal–Roger Federer csatában a spanyol Nadal az elveszített első szett után fordítani tudott, és végül 5:7, 6:4, 6:3-ra legyőzte svájci riválisát. A nőknél az amerikai Serena Williams hozta a kötelezőt, ahogy a fehérorosz Viktorija Azarenka is.

RAFAEL NADAL–ROGER FEDERER

A spanyol és a svájci klasszis pénteken 32. alkalommal csapott össze. A korábbi 31 mérkőzésből 20-at nyert meg Rafael Nadal, aki Cincinnatiben ismét legyőzte Federert, ebben az esztendőben, Indian Wells és Róma után immár harmadszor.

A korábbi két idei mérkőzésükkel ellentétben az első szettet ezúttal még be tudta húzni Federer. Hatékonyabb volt az első szervák, az azokból megnyert pontok tekintetében, mint Nadal. A spanyol 73 százalékban ütötte be az első adogatásait, de a 28-ból „csak" 19 alkalommal csinált pontot (67 százalék). Ezzel szemben a svájci ugyan kevesebbszer szervált elsőre jól, 24-szer (63 százalék), ebből viszont 18-szor (75 százalék) pontot ért el. Összességében ezzel együtt kiegyenlítetten alakult az első játszma, amelyben csak Federernek volt bréklabdája, méghozzá kétszer is, és mivel egyet értékesített, 7:5-re megnyerte a szettet.

A folytatásban Nadal szervahatékonysága javult, míg Federeré romlott. Utóbbi sokkal többet hibázott, mint az első felvonásban. Ezért négyszer is bréklabdához jutott Rafael Nadal (a svájci a második játszmában egyszer sem), amelyből egyszer el is vette ellenfele adogatását, ami fordulópontot jelentett a mérkőzésen.

Nadal 6:4-re megnyerte a második szettet, majd a harmadikban már öt bréklabdéja is volt (Federernek ezúttal sem akadt). Ezek közül egyet ismét beütött a spanyol, s így 6:3-mal övé lett ez a játszma is, azaz fordított és 2 óra 14 perc alatt nyert. Az elődöntőben az Andy Murrayt búcsúztató cseh Tomás Berdych vár majd rá.

Djokovics úgy kapott ki Isnertől, hogy ugyanannyi ászt ütött, mint az amerikai (Fotó: Action Images)
Djokovics úgy kapott ki Isnertől, hogy ugyanannyi ászt ütött, mint az amerikai (Fotó: Action Images)

JOHN ISNER–NOVAK DJOKOVICS

A világranglistát vezető Djokovics az első szettben bréklabdáig sem jutott, de így is eljutottak a rövidítésig a felek, ahol egy minibrék döntött – Isner javára.

A második játszmában a szerbnek már jobban ment a játék, az elején 3:0-s előnybe került, a különbséget pedig a szett végéig meg is őrizte (6:3).

A döntő játszmában 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek (Djokovicsnak volt csak bréklabdája, szám szerint kettő), 6:5-nél azonban Isner a második meccslabdáját kihasználva brékelte az első kiemeltet, így megnyerte az összecsapást.

A szerb világelső a legutóbbi öt évben négyszer játszott döntőt Cincinnatiben – és mindannyiszor elveszítette azt –, idén ugyanakkor nem lesz lehetősége a javításra.

A hórihorgas amerikai az elődöntőben visszavághat a Dmitrij Turszunovot búcsúztató Juan Martín del Potrónak a washingtoni fináléban elszenvedett augusztus eleji vereségért.

TOMÁS BERDYCH–ANDY MURRAY

A cseh versenyző pályafutása során hatodszor győzte le Murrayt, míg kemény pályán 3–3-ra alakította kettejük örökmérlegét. A cincinnati tornát 2008-ban és 2011-ben is megnyerő brit egyébként ötször annyi ászt ütött, mint a legjobb formáját idéző Berdych (10–2), ennek ellenére viszonylag simán kikapott.

Djokovics, Murray és Federer is kiesett tehát. Nem gyakori, hogy egy játéknapon belül három ekkora klasszis int búcsút a tornagyőzelemnek.

A HÖLGYEKNÉL S. WILLIAMS ÉS AZARENKA IS MENETEL

A nőknél Serena Williams – aki ezt a viadalt még sosem nyerte meg – az első játszmát 17 (!) perc alatt letudta az idén már három tornán diadalmaskodó román Simona Halep ellen, ehhez a képest a második szakasz „valóságos kínszenvedés” volt számára, hiszen további 48 percet a pályán kellett töltenie a győzelem érdekében.

Az első helyen kiemelt amerikai a legjobb négy között a címvédő Li Nával csaphat össze, aki játék nélkül jutott tovább, miután Agnieszka Radwanska visszalépett a küzdelmektől.

A másik ágon a második helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka is menetel, aki a dán Caroline Wozniackit búcsúztatta két szettben. Ellenfele a szerb Jelena Jankovics lesz, aki az olasz Roberta Vincit verte meg viszonylag könnyedén, 6:0, 6:4-re.

ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI (3 079 555 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 4.)–Federer (svájci, 5.) 5:7, 6:4, 6:3
A NEGYEDDÖNTŐ ÖSSZES EREDMÉNYE, ÁGRAJZ SZERINT
Isner (amerikai)–Djokovics (szerb, 1.) 7:6, 3:6, 7:5
Del Potro (argentin, 7.)–Turszunov (orosz) 6:4, 3:6, 6:1
Nadal (spanyol, 4.)–Federer (svájci, 5.) 5:7, 6:4, 6:3
Berdych (cseh, 6.)–Murray (brit, 2.) 6:3, 6:4

WTA-TORNA, WESTERN & SOUTHERN FINANCIAL GROUP MASTERS, CINCINNATI (2 168 400 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 2.)–Wozniacki (dán, 10.) 6:3, 7:6
A NEGYEDDÖNTŐ ÖSSZES EREDMÉNYE ÁGRAJZ SZERINT
S. Williams (amerikai, 1.)–Halep (román) 6:0, 6:4
Li Na (kínai, 5.)–A. Radwanska (lengyel, 4.), A. Radwanska feladta
Jankovics (szerb, 14.)–Vinci (olasz, 12.) 6:0, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 2.)–Wozniacki (dán, 10.) 6:3, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik