Tenisz: Bouchard csak 25 százalékban felelős az esésért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.23. 11:37
null
Eugenie Bouchard a 2015-ös US Open utáni pekingi versenyen fejfájás miatt adta fel a mérkőzését (Fotó: AFP)
A bírósági ítélet szerint 75 százalékban az Egyesült Államok Teniszszövetsége (USTA) a felelős azért, hogy Eugenie Bouchard elcsúszott és megsérült a 2015-ös US Openen az egyik mérkőzése után.

 

 

A női egyesben 25. kiemeltként induló Eugenie Bouchard a legjobb 32 között késő estébe nyúló mérkőzésen legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát. A találkozó után az öltözőből kijövő kanadai játékos elcsúszott egy tisztítószeren, amelyet a fizioterapeuták szobája előtt felejtettek. Az esés során fejsérülést szenvedett, aminek következtében nem tudott pályára lépni a nyolcaddöntőben, és a női párosban, valamint a vegyes párosban is vissza kellett lépnie.

Egy brooklyni bíróság csütörtöki ítélete szerint 75 százalékban az amerikai teniszszövetséget terheli a felelősség a balesetért, míg Bouchard-t csak 25 százalékban. A 2014-es wimbledoni döntős ügyvédje jelezte, hogy több millió dolláros kártérítésre nyújtanak be igényt.

Az esetnek nem volt szemtanúja, Kristy Stahr, a USTA által beidézett fizioterapeuta szerint azt hitték, hogy Bouchard már távozott.

A per folytatásában azt kell megállapítani, hogy milyen súlyos károsodást szenvedett el Bouchard, ami több mint két év elteltével nem könnyű feladat. A teniszező képviselői azzal érvelnek majd, hogy 23 éves védencük jelenleg csak a 116. helyen áll a világranglistán, míg 2014 októberében (kevesebb mint egy évvel a baleset előtt) az ötödikként jegyezték. Hogy az elcsúszás mennyiben játszott közre a visszacsúszásban, nos, ezt (is) kellene megállapítaniuk a szakértőknek.

Tény, hogy Bouchard 2015-ben a balesete után már csak egy mérkőzésen lépett pályára, és azt sem tudta befejezni fejfájás miatt. A szőke szépség az utóbbi években egyre inkább a külsejével vonja magára a figyelmet, úgy, mint legutóbb ezekkel a fotókkal.

Legfrissebb hírek

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
Tegnap, 12:59

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
Tegnap, 9:37

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38