Tenisz: börtönre ítélték a legendás teniszezőt, Boris Beckert

Vágólapra másolva!
2022.04.29. 17:55
null
Boris Becker a tárgyalás előtt (Fotó: Getty Images)
A BBC arról számolt be, hogy a németek korábbi világelső teniszezőjét, Boris Beckert súlyos pénzügyi csalásokért, a brit csődeljárási törvény megsértése miatt két és fél év börtönbüntetésre ítélték.

 

A hatszoros Grand Slam-győztes, 2012 óta Nagy-Britanniában élő Boris Beckert az angol-walesi ügyészség négy vádpontban találta bűnösnek, további 20-ból felmentette. 2017-ben jelentett csődöt, amikor 50 millió fonttal (nagyjából 22 milliárd forint) tartozott a hitelezőinek, valamint már nem tudta fizetni a mallorcai luxusingatlanja után felvett hárommillió fontos hitelét.

Beckert a londoni bíróság esküdtszéke kétheti tárgyalás után fedezetként felhasználható vagyoneszközök elvonásában, ingatlanvagyon bevallásának kétrendbeli elmulasztásában és adósságkötelezettségek eltitkolásában mondta ki bűnösnek.

A hitelezői elől rejtegette a vagyonát, ez 2.5 millió fontra tehető. 427 ezer euró nagyságban más számlákra utalt (köztük volt feleségeinek), nem vallotta be németországi ingatlanját, elrejtett egy 825 ezer eurós bankhitelt, valamint egy számítástechnikai cégben meglévő részesedését.

Becker három évvel ezelőtt trófeáinak elárverezésével próbált kikeveredni a csődből. A díjak több mint 680 ezer fontért (305 millió forintért) keltek el a 2019 júliusában tartott online aukción.

A legtöbb pénzt, 150 250 fontot azért az ezüstkupáért adták, amelyet az egykori sztár Ivan Lendl legyőzésével nyert a 1989-es US Openen.

A hajdani világelső egy ideig arra hivatkozva igyekezett megakadályozni a csődeljárást, hogy diplomatastátusa van, mivel a Közép-afrikai Köztársaság elnöke sport-, kulturális és humanitárius „nagykövetté” nevezte ki az Európai Unióba. A Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere annak idején azonban bejelentette, hogy az útlevél, amelyet Becker mutogat, hamisítvány, egyike azoknak az útleveleknek, amelyeket 2014-ben kitöltetlenül loptak el az országban.

Az eljáró londoni bíró azzal indokolta a letöltendő szabadságvesztés kirovását, hogy Becker nem tanúsított megbánást, nem ismerte el bűnösségét, és nem vonta le a tanulságot abból sem, hogy 2002-ben Németországban már kiszabtak rá egy felfüggesztett börtönbüntetést adóelkerülésért. A bíró szerint az eljáró tanács mindezt komoly súlyosbító körülményként vette figyelembe.

A Sky Sports információi szerint a teniszklasszisnak legalább a büntetése felét le kell töltenie.

Rebecca Chalkley ügyész elmondta, hogy az esküdtszék úgy látta, Becker „szándékosan és tisztességtelenül” járt el. Hozzátette, hogy az 54 éves klasszis most is másokat hibáztat a kialakult helyzet miatt.

Becker ügyvédje, Jonathan Laidlaw a bíróságon úgy fogalmazott, hogy Beckernek semmije sem maradt, és az ügy teljesen tönkretette a karrierjét.

A korábbi kiváló teniszezőt egyébként 2002-ben Németországban adócsalásért már elítélték egyszer, akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik