Tenisz: Babos Tímeának már hiányzott az egyes

2023.03.21. 13:41
null
Babosnak jól ment a játék a múlt héten (Fotó: Földi Imre)
A páros szereplés miatt kezdte csak meg márciusban az egyéni versenyzést Babos Tímea, aki rögtön 57 helyet javított a női tenisz-világranglistán.

A 29 éves játékos az elmúlt hetekben két kisebb ITF-tornán szerepelt a Dél-afrikai Köztársaságban, az első héten egy 25 ezer dollároson egyéniben a második fordulóig, párosban a döntőig jutott Pretoriában, majd a 60 ezresen egyéniben finalista volt, párosban elődöntős.

„Nagyon régen játszottam már egyénit, hiányzott. Nagyon izgultam szinte minden meccsen, és sajnos az első versenyen ez meg is látszott. Egyszerűen túl sokat akartam, túl sokat vártam el magamtól, így görcsössé váltam. A második héten sokkal felszabadultabban játszottam, kár, hogy pont a döntőben nem tudtam kihozni magamból a legjobbat” – jelentette ki a szövetség honlapján a WTA-rangsor 319. helyezettje, aki korábban a 25. helyen is megfordult.

A soproni teniszező kitért az egyéniben későinek mondható szezonrajtra is:

„Az első hónapokat a párosnak szenteltem. Így egyeztünk meg partneremmel, Kikivel, hogy feláldozunk néhány egyéni versenyt a páros oltárán. A ranglistahelyezéseim miatt szinte összeegyeztethetetlen a nagyobb Tour-versenyeken párosozni és közben ITF egyéni meccseket is játszani. Nem bántam meg, tanultam az elmúlt hónapokból, és várom, mit hoz a jövő.”

A francia Kristina Mladenoviccsal párosban kétszeres WTA-világbajnok és négyszeres Grand Slam-győztes játékos közölte, a páros szereplés mindig segít az egyéni játékán, és jót tesz a meccsterhelés.

„Miamiban a héten Kikivel fogunk párosozni. Utána Charlestonban meglátjuk, hogy pályára lépünk-e, vagy inkább kisebb egyéni versenyeken próbálunk pontokat szerezni” – tette hozzá Babos Tímea.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
15 órája

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik